Vágólapra másolva!
Nem hajlandó kötelek közé lépni Erdei Zsolt, a Boksz Világszervezet (WBO) félnehézsúlyú világbajnoka azért az összegért, amelyet klubja, a német Universum Box-Promotion fizetne neki magyarországi címmérkőzéséért.

Az augusztus 22-re tervezett budapesti gálára az Universum a harmadát kínálta annak, amennyit legutóbbi csatájáért fizetett Erdeinek, pedig most nem egy, hanem két öv a tét. Erdei a Boksz Világszövetség (WBA) argentin világbajnokával, Hugo Hernan Garayval meccselne.

A magyar bajnok a Nemzeti Sportban úgy fogalmazott, az Universumtól kapott egy ajánlatot, ami relatíve zsebpénz lenne, mert legutóbb háromszor ekkora összegért lépett kötelek közé. "Ezért is mondtam az első ajánlatra nemet. Utána tárgyaltunk, kicsit emeltek az összegen, ám még mindig nem a szám ízének megfelelően" - tette hozzá Erdei, aki 2004-ben és 2005-ben szoros pontozással legyőzte már Garayt.

Erdeit az is zavarja, hogy a gálán nem az övé, hanem Ina Menzer női bokszolóé lenne a fő meccs."Öt éve ülök a trónomon, és ide nekem az oroszlánt is hangulatban vagyok. (...) Nem bokszoltam valami sokszor Magyarországon, az évi egy meccs sem jött össze, és valószínűleg hazai közönség előtt ez lenne az utolsó találkozóm" - mondta a WBO bajnoka.