Szerdán 14 órakor kezdődik meg Debrecenben a hagyományos Bocskai István nemzetközi ökölvívótorna, melyre az idén a szokásosnál is erősebb mezőny gyűlik össze. A magyar élvonal mellett további 19 nemzet 98 bokszolója lép ringbe, így összesen 146 versenyző küzd majd az érmekért a hajdúsági megyeszékhelyen.
![Forrás: [origo] Forrás: [origo]](http://static4.origos.hu/i/0901/20090106kovacs245.jpg)
Kovács László jó eredményeket vár a magyaroktól
A világ egyik legrangosabb amatőr viadalán a boksz olyan nagyhatalmai is részt vesznek, mint Oroszország, Kuba, Franciaország, Mongólia és Irán. Az pedig külön mutatja a torna megbecsülését, hogy minden nemzet a legerősebb csapatát küldte el.
A tavalyi, milánói világbajnokság 44 érmeséből 12 megméreti magát Debrecenben, köztük két aranyérmes, a kubai Rosniel Iglesias (64 kg), illetve az orosz Jegor Mehoncev (91 kg).
Kovács László, a magyar válogatott szövetségi kapitánya idén először tesztelheti majd a hazai legjobbakat, köztük a világbajnoki bronzérmes Káté Gyulát, az olimpiai ötödik Szellő Imrét és a junior világbajnok Bacskai Balázst.
Rajtuk kívül a kapitány sokat vár a két hajdúsámsoni bokszolótól, Ungvári Istvántól és Varga Miklóstól, a pekingi olimpikon Kalucza Norberttől, valamint a debreceni Móna Imrétől szintén, de bízik benne, hogy a többi magyar is jó eredményeket ér majd el.
A program szerdán, csütörtökön és pénteken is 14 órakor kezdődik az Oláh Gábor utcai Sportcsarnokban, a szombati döntők pedig 16 órakor rajtolnak majd.
Nem akar pokolra jutni a világ legjobb bokszolója
A többször a világ legjobb bokszolójának választott Manny Pacquiao úgy döntött, hogy megváltoztatva eddigi életstílusát kilép a szerencsejáték-bizniszből, és a Biblia ...
Nem akar pokolra jutni a világ legjobb bokszolója
A többször a világ legjobb bokszolójának választott Manny Pacquiao úgy döntött, hogy megváltoztatva eddigi életstílusát kilép a szerencsejáték-bizniszből, és a Biblia ...
Idegenben bukja el a bajnokságot a Barca
A spanyol sportsajtó biztosra veszi, hogy eldőlt az aranyérem sorsa, hiszen a Real Madrid előnye már tíz pont az FC Barcelonával szemben. A katalánok Camp Nouban ...
Sousa: Egervári rendre hátba támadott
Paulo Sousa, a Videoton FC vezetőedzője korábban csalódott Egervári Sándorban - a portugál edző többek között ezzel magyarázta, hogy elmaradt közte és a magyar ...
Tévez: Mancini úgy kezelt, mint egy kutyát
Carlos Tévez a Manchester Citynél szeretné folytatni pályafutását, noha az mondja, Roberto Mancini úgy bánt vele, mint egy kutyával. Az argentin csatár nem lépett ...
Velük volt az erő - a zambiai futballcsoda nyomában
Zambia ugyanott nyerte meg vasárnap az Afrika-kupát, ahol 19 éve a csapat repülőgépe lezuhant: a gaboni döntőben a sztárok nélküli válogatott büntetőrúgásokkal győzte le ...
Rutinos kókler verte át a Fradit és a Vasast
A River Plate és a mexikói bajnok UNAM helyett a két latin-amerikai klub utánpótláscsapata volt a Vasas és a Ferencváros ellenfele az Egyesült Államokban, Dallasba pedig ...
Sousa nem fogott kezet Egervárival
Paulo Sousa, a Videoton vezetőedzője nem fogadta Egervári Sándornak, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitányának kézfogását Törökországban - értesült az Nb1.hu.
Tíz dolog, amiért nem szeretnél John Terry lenni
Valószínűleg minden szurkoló szívesen cserélne bármelyik csillagászati fizetéssel bíró sztárfutballistával. De vajon ki lenne John Terry helyében, akinek apját ...
Kitartóan ássák válogatottjuk sírját az angolok
Fabio Capello az elmúlt évtizedek egyik legsikeresebb edzőjének számít, az angol válogatottba azonban neki is beletörött a bicskája, miután a helyi szövetség (FA) néhány ...
Mocsai zokon vette a veszprémi közönség reakcióját
Ha legyőzte volna a Kielcét, bebiztosíthatta volna csoportmásodik helyét az MKB Veszprém férfikézilabda-csapata, a 24-21-es hazai vereséggel azonban még a BL-továbbjutás ...
A balett után jöhet az orosz futball - Capellóra máris lecsapna az Anzsi
Várhatóan hétfőn hivatalosan is bejelenti az Anzsi Mahacskala labdarúgócsapata, hogy szerződést bont Jurij Krasznozsan vezetőedzővel. Az utódjelöltek között Guus Hiddink ...
Kikapott a Barca, érik a Real-arany
A címvédő FC Barcelona nagy meglepetésre 3-2-es vereséget szenvedett az Osasuna vendégeként a spanyol labdarúgó-bajnokság 22. fordulójának szombati játéknapján. A ...
Rooney három perc alatt elintézte a Liverpoolt - videó
A Manchester United hazai pályán 2-1-re verte az örök rivális Liverpoolt az angol labdarúgó-bajnokság 25. fordulójának rangadóján. Wayne Rooney a második félidő elején ...
Rengeteg akkumulátort végez ki a hideg
Ha négy évnél idősebb az autó akkumulátora, a hideg bármikor tönkreteheti.
A falat verte dühében a Való Világ kiesője
Nehezen viselte kiesését Kinga, aki már nem nyerheti meg a VV5-öt.
Elnézést kérek mindenkitől
Nincs szükség gazdasági fordulatra, a reformoknak idő kell Cséfalvay Zoltán, az NGM államtitkára szerint.