Vasárnapra virradóra, egy venezuelai szállodában megölték Edwin Valero veretlen profi bokszoló feleségét. A WBC könnyűsúlyú világbajnokát gyilkosság vádjával letartóztatta a rendőrség.
Wilmer Flores, a venezuelai Valencia városának rendőrfőnöke elmondta, hogy a bokszoló reggel jelentkezett a portán, hogy elmesélje, mi történt a szobában. A rendőrség megállapítása szerint a 24 esztendős Yenifer Carolina Viera testét több helyen is megszúrták egy hegyes tárggyal.
A rendőrfőnök szerint az Inka becenevű öklöző már több alkalommal bántalmazta a családját és nejét, ezért három havonta meg kellett jelennie a rendőrségen. Március 25-én le is tartóztatták, mert bántalmazta az asszonyt, de később mégis kiengedték a fogdából.
A bunyós már 2007-ben a rendőrök látókörébe került, miután összeverte az édesanyját és a lánytestvérét. A Daily Telegraph weboldal szerint Valero alkohol- és drogfüggő volt, és egy korábbi motorbalesetben agykárosodást szenvedett. Legutóbb februárban védte meg könnyűsúlyú világbajnoki övét a WBC-nél Antonio DeMarco ellen.
Április elején hat hónapos gyógykezelésnek vetette alá magát, hogy megszabaduljon alkoholfüggőségétől. A WBC támogatásáról biztosította Valerót, akit úgnyevzett "champion in recess" (pihenő bajnok) státuszba helyeztek.
Valerónak jó esélye volt arra, hogy ringbe szálljon a sportág egyik jelenlegi legnagyobb alakja, Manny Pacquiao ellen, ám ha bűnösnek találják, hosszú évekre börtönbe kell vonulnia Venezuelában.
A 28 éves bokszoló eddig mind a 27 profi meccsét megnyerte, valamennyit kiütéssel. Súlycsoportjának egyik legjobb bokszolója, a mértékadó Fightnews szervezetektől független ranglistáján az első helyen áll.
Idegenben bukja el a bajnokságot a Barca
A spanyol sportsajtó biztosra veszi, hogy eldőlt az aranyérem sorsa, hiszen a Real Madrid előnye már tíz pont az FC Barcelonával szemben. A katalánok Camp Nouban ...

Nem akar pokolra jutni a világ legjobb bokszolója
A többször a világ legjobb bokszolójának választott Manny Pacquiao úgy döntött, hogy megváltoztatva eddigi életstílusát kilép a szerencsejáték-bizniszből, és a Biblia ...

Sousa: Egervári rendre hátba támadott
Paulo Sousa, a Videoton FC vezetőedzője korábban csalódott Egervári Sándorban - a portugál edző többek között ezzel magyarázta, hogy elmaradt közte és a magyar ...
Tévez: Mancini úgy kezelt, mint egy kutyát
Carlos Tévez a Manchester Citynél szeretné folytatni pályafutását, noha az mondja, Roberto Mancini úgy bánt vele, mint egy kutyával. Az argentin csatár nem lépett ...
Velük volt az erő - a zambiai futballcsoda nyomában
Zambia ugyanott nyerte meg vasárnap az Afrika-kupát, ahol 19 éve a csapat repülőgépe lezuhant: a gaboni döntőben a sztárok nélküli válogatott büntetőrúgásokkal győzte le ...
Rutinos kókler verte át a Fradit és a Vasast
A River Plate és a mexikói bajnok UNAM helyett a két latin-amerikai klub utánpótláscsapata volt a Vasas és a Ferencváros ellenfele az Egyesült Államokban, Dallasba pedig ...
Sousa nem fogott kezet Egervárival
Paulo Sousa, a Videoton vezetőedzője nem fogadta Egervári Sándornak, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitányának kézfogását Törökországban - értesült az Nb1.hu.
Tíz dolog, amiért nem szeretnél John Terry lenni
Valószínűleg minden szurkoló szívesen cserélne bármelyik csillagászati fizetéssel bíró sztárfutballistával. De vajon ki lenne John Terry helyében, akinek apját ...
Kitartóan ássák válogatottjuk sírját az angolok
Fabio Capello az elmúlt évtizedek egyik legsikeresebb edzőjének számít, az angol válogatottba azonban neki is beletörött a bicskája, miután a helyi szövetség (FA) néhány ...
Mocsai zokon vette a veszprémi közönség reakcióját
Ha legyőzte volna a Kielcét, bebiztosíthatta volna csoportmásodik helyét az MKB Veszprém férfikézilabda-csapata, a 24-21-es hazai vereséggel azonban még a BL-továbbjutás ...
Rengeteg akkumulátort végez ki a hideg
Ha négy évnél idősebb az autó akkumulátora, a hideg bármikor tönkreteheti.
A falat verte dühében a Való Világ kiesője
Nehezen viselte kiesését Kinga, aki már nem nyerheti meg a VV5-öt.
Elnézést kérek mindenkitől
Nincs szükség gazdasági fordulatra, a reformoknak idő kell Cséfalvay Zoltán, az NGM államtitkára szerint.