Vágólapra másolva!
Némi meglepetésre az orosz Dimitrij Pirog birtokába került a WBO betöltetlen középsúlyú világbajnoki címe. Az orosz bunyós a negyedik menet után a pontozóknál még vesztésre állt az amerikai Jacobs ellen, de az ötödik felvonásban egy brutális ütéssel megnyerte a meccset.

Az argentin Sergio Gabriel Martinez által hátrahagyott övért Pirog és a szervezet regionális bajnoka, az amerikai Daniel Jacobs csapott össze a Marquez-Diaz visszavágó köré épülő Las Vegas-i gála felvezető programjában.

A két veretlen öklöző találkozója az ötödik menetben ért váratlanul véget, miután Pirog egy brutális arccsontra-állcsúcsra mért jobbossal leütötte riválisát a köteleknél, Jacobs pedig a gyilkos bomba után képtelen volt a folytatásra.

A meccset eldöntő ütés:


Pirog a kiütés pillanatában a pontozólapok szerint vesztésre állt, ugyanis a negyedik menetet követően mindhárom pontozóbírónál 39:37-re Jacobs vezetett. A 30 éves, normál alapállású Pirog ezzel a bravúros győzelemmel első ízben csatolhatott világbajnoki övet a derekára, és 17 mérkőzés után is őrzi veretlenségét, győzelmei közül tizennégyet kiütéssel ért el.

Jacobs húsz győzelme mellé első vereségét könyvelhette el, de a 23 éves amerikainak még van esélye arra, hogy visszatornássza magát az elitbe.

www.profiboksz.hu