Vágólapra másolva!
Rossz embernek címezte a Twitteren közzétett üzenetét a brit nehézsúlyú bokszoló, Tyson Fury, aki így egy női focistát sértegetett.

A 25 éves Fury eddig mind a 22 profi meccsét megnyerte, és a hétvégén a korábban egyszer már legyőzött Dereck Chisorával bokszolt volna, aki azonban eltörte a kezét a felkészülés során. Fury persze nem hitte el, hogy Chisora tényleg megsérült, és válogatott sértéseket vágott a fejéhez.

A menedzsment igyekezett új ellenfelet keresni, és több önjelölt is bejelentkezett, Tony Thompson, Antonio Tarver és Audley Harrison is felajánlotta, hogy beugróként megverekszik Furyval.

A mindenkinek beszólogató Fury a Twitteren a hozzá hasonlóan veretlen amerikai Deontay Wildert is kihívta, de az üzenete kissé félrement. Wildernek ugyanis Bronz Bombázó a beceneve, így szerepel a Twitteren is, de Fury véletlenül nem neki, hanem az angol női fociválogatott hátvédjének, Lucy Bronze-nak címezte a keménykedést. Bronze gyorsan válaszolt is a kihívásra, elegánsan visszautasította az ajánlatot, Fury pedig ekkor döbbent rá, hogy valamit elnézett.


Úgy néz ki, Fury végül mégsem marad ellenfél nélkül, a 37 éves Alekszander Usztinov ugyanis elfogadta az ajánlatot, és kész megküzdeni vele. A fehérorosz Usztinov harminc profi meccséből csak egyet nem nyert meg, legutóbbi találkozóját tavaly novemberben vívta, amikor David Tuát verte pontozással.