Vágólapra másolva!
Január közepén két héten át Kubában edzőtáborozott a Kovács László szövetségi kapitány vezette magyar ökölvívó-válogatott. 2009 óta ez volt a keret hatodik összetartása a trópusi helyszínen, az idősebbek így már szinte törzsvendégként tértek vissza.

Az edzések tizennégy napon át komoly fordulatszámon pörögtek. Reggel hétkor 45 perces, nyolc kilométeres futás vezette be a napot a szálloda környékén, délelőtt rendszerint az úgynevezett „técnico-táctico” szerepelt az étlapon, amely a szentpétervári ifjúsági világbajnokságra készülő kubai válogatott keret tagjaival folytatott, technikai és taktikai elemek gyakorlását sulykoló kesztyűzést jelentette, amelyet két alkalommal pengeéles sparring színesített.

Délutánonként pedig kondicionáló és erőfejlesztő foglalkozások váltogatták egymást piramisjellegű – 400, 800 és 1200 méteres távok teljesítéséből álló – maximális sebességű futásokkal a stadionban.

Csúcsélmények a Birtokon

A fénypontot a január 20-21-én a Birtokon - spanyolul La Finca –, azaz a kubai felnőtt válogatott edzőtáborában tett látogatás jelentette.

Harcsa Zoltán és Julio César La Cruz Forrás: MÖSZ

Ott a világ legjobb amatőr ökölvívóival kesztyűztek Harcsa Zoltánék: Julio César La Cruzzal (81 kg, háromszoros világbajnok), Arlén Lópezzel (75 kg, egyszeres világbajnok), Lázaro Álvarezzel (60 kg, háromszoros világbajnok), Roniel Iglesiasszal (69 kg, olimpai bajnok, 2009-ben világbajnok), Joahnys Argilagóval (49 kg, világbajnok) és Robeisy Ramírezzel (52 kg, olimpiai bajnok, most már 56 kg-ban bokszol).

napjaink legjobb amatőr ökölvívójával vívott kesztyűzés. Tőle lehet tanulni igazán! Gyors, robbanékony, kiváló az egyensúlyérzéke, remek sportember, semmiféle nagyképűsködést nem tapasztaltam tőle” - mondta Harcsa Zoltán.

Nem strandolni mentek

A bakui Európai Játékok 75 kilós bronzérmese úgy fogalmazott, az edzőtábor az erőnlét fokozása szempontjából ideális volt, a nagy bajnokoktól rengeteget tanultak, a fiatalokkal folytatott, életre-halálra menő csaták pedig a küzdőszellemnek tettek jót.

Az olimpiai és világbajnok Roniel Iglesias Forrás: MÖSZ

A 19 éves Csóka Nándor a tavalyi, bulgáriai Európa-bajnokság 52 kg-os bronzérmese áradozott az edzőtáborozásról. „Óriási élményt jelentett ez a két hét, sokat erősödtem fizikailag, kondícióban, remek ellenfelekkel kesztyűztünk, sparringoltunk, egyszóval a maximális tízes osztályzatot adom! Nekem a vártnál hűvösebb időjárással sem volt bajom, végtére is nem strandolni mentünk Kubába, hanem dolgozni” – mondta.

A kubai kreativitást semmi sem pótolhatja

Kovács László szövetségi kapitány is elégedetten értékelte a cojímari két hetet.

„Amit elterveztünk, azt megvalósítottuk.

A cél a fizikai képességek fejlesztése volt,

ami egy alapozó jellegű edzőtáborban elsődleges, de emellett a technikai-taktikai képzésre is figyelmet fordítottunk, a fiatalokkal és a nagy bajnokokkal folytatott kesztyűzéseket, az ott elsajátított kreativitást semmi sem pótolhatta volna itthon. Összességében jól bírták a fiúk a sokuknak szokatlan intenzitású és erősségű edzéseket, végtére is idehaza nincsenek hozzászokva a napi háromszori tréninghez” – nyilatkozta.

Kovács László szövetségi kapitány Forrás: MÖSZ

Hozzátette, hogy áhítattal figyelte De La Cruz és társai szemkápráztató mozgását, a 17 éves kicsiktől pedig a küzdőszellemet lehetett igazán eltanulni.

és képletes értelemben erről is van szó, mert a sanyarú kubai körülmények közül még manapság is szinte csak a sportbeli sikerek jelentik az egyetlen kitörési lehetőséget. Abban az országban, ahol havi 12 dollár az átlagfizetés, el lehet képzelni, mekkora távlatokat jelent egy olimpiai vagy világbajnoki szereplés kivívása.”

Kuba az Kuba

Dr. Csötönyi Sándor, a MÖSZ elnöke most is elégedett volt az edzőtáborozás eredményeivel.

Csötönyi Sándor és Kontrecz Márk Forrás: MÖSZ

„Kuba az Kuba, amit itt kapnak a fiúk szakmai téren, azt semmi sem pótolhatja. Roppant fontos a gyakorlás más országok legjobbjaival, ki kell törni az otthoni egyhangúságból, az esetenként ingerszegény környezetből. Jövőre is szeretnénk visszajönni, de nem januárban, hanem nyáron, a felnőtt világbajnokság felvezetéseként” – mondta.

Forrás: MÖSZ