Vágólapra másolva!
Rácz Félix, a Felix Promotion vezetője szerint a magyar ökölvívásnak nagyon jót tesz, hogy "mozgolódás van" a sportágban.

A Magyar Ring Gálákat szervező promóter az egyik hangadója volt a Magyar Ökölvívó Szakszövetséget (MÖSZ) két évtizede irányító Csötönyi Sándor távozását sürgetőknek, és most úgy látja, hogy rengetegen álltak olyanok is melléjük, akik néhány hete még ellenük foglaltak állást.

"Fura dolgokat produkál az élet, és vicces visszanézni, hogy az elején ki volt ellenünk és ki nem" - jegyezte meg az M4 Sport Sportreggeli című műsorában Kovács István műsorvezetőnek Rácz, kiemelve, hogy ő csak felült az éppen az olimpiai bajnok, amatőr és profi világbajnok Kovács által elindított hullámra.

Fotó: Polyák Attila - Origo

Ugyanakkor mindketten azt hangsúlyozták, a legfontosabb a változás, örülni kell annak, hogy rengetegen álltak a cél mögé, és támogatják Erdei Zsolt elnökjelöltet.

Rácz Félix a szombati pápai gálával kapcsolatban többek között azt emelte ki, hogy a helyszínválasztásnál érzelmi és üzleti szempontok is közrejátszottak.

Változást szeretnék, és nem vagyok patkány

Pápán 2002-ben rendezték meg a Felix Promotion egyik első rendezvényét, és tavaly nyár végén megígérte a helyieknek, hogy visszatérnek a városba.

Az üzletember hozzátette, az év első rendezvényét mindig szereti olyan helyre vinni, ahol garantált a nagy nézőszám, és ez Pápán biztosított.

Szellő Imre is ringbe lép Pápán Forrás: facebook.com/imre.szello

A gálán fellépők közül kiemelt figyelmet kap a Felix Promotion jelenlegi talán két legfontosabb alakja, Kovács Zoltán és Szellő Imre, akik egyaránt kemény ellenfeleket kaptak szombatra.

A cirkálósúlyú, 15 meccsén 15 győzelmet aratott Szellő amerikai riválisa, Garrett Wilson, aki Rácz elmondása szerint bokszolt már rengeteg nagyágyúval, és ellene kiderül, hogy a Boksz Világszervezet (WBO) nemzetközi bajnoka mire képes az élversenyzők után következő bokszolókkal, az "erős B-vel".

Lehetek én tiszta, ha leöntenek fekáliával, végem van

Kovács Zoltán a gála főmeccsén védheti meg a WBO nagypehelysúlyú Eb-címét Nicola Cipolletta ellen. Az olaszról Rácz elárulta, több címmeccsen van már túl a profik között, amatőrben is jónak számított, olasz válogatott volt, így mindenképpen nagy kihívás lesz Kovács számára.

Kovács és Szellő esetében is a cél, hogy eljussanak világbajnoki címmeccsig.


Rácz ugyanakkor jelezte, semmiképpen sem akarják siettetni útjukat, nem utolsósorban azért, mert súlycsoportjaikban a WBO-nál igazi klasszisok birtokolják az övet, akikkel ugyan szerinte tudnának jó meccseket vívni a magyarok, de az esélyek egyértelműen a bajnokok mellett vannak. A pápai gálát élőben közvetíti az M4 Sport.