Vágólapra másolva!

A BSE bravúrral jutott a nyolc közé



A BSE-ESMA női kosárlabdacsapata bravúrt hajtott végre szerdán este, mivel a Ronchetti-kupa nyolcaddöntőjében ledolgozta 27 pontos hátrányát az FTC-Diego együttesével szemben, s a hosszabbításban kiharcolta a továbbjutást.

BSE-ESMA - FTC-Diego 93-64 (38-32, 83-56)

Nagy várakozás előzte meg a találkozót, különösen a hazaiak foglalkoztak azzal, hogy ki ül a kispadon. Kuszbel Ferenc, a BSE ügyvezető elnöke az MTI munkatársának elmondta, hogy a vezetőedző Glatz Árpád betegen fekszik otthon, helyette a következő napokban Jánosi Ervin irányítja a csapatot. A BSE körül kialakult ideges hangulatot nem titkolta a klubvezető, aki megemlítette, hogy a jövő héten visszatérnek a felvetődött problémák megbeszélésére.

Hatalmas lendülettel, elszántan kezdett a BSE és a 12. percre 10 pontos előnyt szerzett (22:12). Rendezte sorait a Ferencváros és a félidőre hatpontosra csökkentette hátrányát (38:32). A második játékrészt is óriási iramban kezdték a városmajoriak, lerohanták a vendégeket és a félidő közepén már 14 pont volt az előnyük. A találkozó utolsó percében Mészáros Kornélia két hárompontosával ledolgozta 27 pontos hátrányát a hazai csapat (80:53), ám Károlyi Andrea lefújás előtt hat másodperccel hárompontost ért el, ám Andó Ivett erre válaszolni tudott, így a rendes játékidő 83:56-os BSE-vezetéssel ért véget. Mivel az első találkozót a Ferencváros nyerte meg 91:64-re következett az ötperces hosszabbítás. A plusz játékidő első perceiben úgy tűnt, hogy a Ferencváros léphet tovább, végig 27 pont alatt tudott maradni. A BSE lelkes közönsége támogatásával Nagy Dóra és Andó Ivett pazar játékával azonban egyenlített (91:64), s a továbbjutást jelentő két pontot a végső sípszó előtt 28 másodperccel a hazaiak fiatal centere, Újhelyi Petra büntetőkből szerezte.

MTI