Vágólapra másolva!

Garanciát kérnek az osztrákok<br/>

A Dunaferr - Hypo női kézilabda Bajnokok Ligája elődöntő mérkőzés után kitört botrány miatt az ősszel kezdődő Nemzetközi Jégkorong Ligában szereplő osztrák csapatok biztonsági garanciákat kérnek. Biztosítékot akarnak kapni, hogy magyarországi mérkőzéseik Dunaújvárosban és Székesfehérvárott rendzavarás nélkül zajlanak majd le.

Peter Schramm, az Osztrák Jégkorong Szövetség (ÖEHV) elnökhelyettese elmondta, hogy személyesen látta a magyar bajnoki döntő néhány összecsapását, melyek feszült hangulatban, de mindig botránymentesen értek véget. Ezzel együtt a sportvezető megérti a csapatokat és a kérésüket továbbítja a magyar indulókhoz.

Ocskay Gábor, az Alba Volán szakosztálymenedzsere úgy nyilatkozott, hogy az Alba csarnokában nem lesz botrány.

- Ha garanciákat kérnek, akkor adunk. Hivatalosan még nem értesített minket senki. Úgy gondolom, inkább arról lehet szó, hogy nem ismerik a magyar viszonyokat, nem tudják, milyen körülmények várnak rájuk - vélekedett a szakosztálymenedzser.

Kőhalmi Tibor, a Dunaferr szakosztályelnöke szerint is teljesen alaptalan az osztrákok aggodalma.

- Csarnokunk három éves története során még soha nem volt nálunk botrány. A szokásos rendezési technikákkal bonyolítjuk le a ligamérkőzéseket is. A kézilabda-találkozón is Prokop úr viselkedése okozta a rendzavarást - mondta Kőhalmi.

A Ligához kapcsolódó hír, hogy hat olasz csapat a nevezési határidő lejárta után, a múlt héten szeretett volna jelentkezni a küzdelemsorozatra, de szerdán ezek a klubok visszakoztak. Véglegessé vált tehát, hogy az ősszel kezdődő küzdelemsorozaton nyolc együttes - négy osztrák, két-két magyar és szlovén - vesz részt. Az alapszakaszban négyszer találkoznak egymással a csapatok.

(MTI)