Vágólapra másolva!

Bajnok az Albacomp<br/>

Az Albacomp-SZÜV együttese nyerte az idei férfi kosárlabda-bajnokságot, miután a döntő szerdai, 5. mérkőzésén magabiztos győzelmet aratott a Falco-Írókéz csapata felett.

Albacomp-SZÜV - Falco-Írókéz KC 77-66 (41-26)
Székesfehérvár, 3000 néző, vezette: Dr. Valovics, Bodnár
Legjobb dobók: Karner 18, Shannon 14, Maroney 14, illetve Walke 20, Kálmán 17, Wiley 14.

Fehérvár ünneplésre készült, és Fehérvár ünnepelt. Az Albacomp-SZÜV kosarasai tavaly már aranyat szereztek, s ezt az idei esztendőben egy kupagyőzelemmel s egy újabb aranyéremmel fejelték meg. A Falco elleni párharcban mindössze egyszer engedtek ki a hétfői vasi összecsapáson, ellenben szerdán lezárták a páros csatát. Az első félidőben 7 perc is eltelt úgy, hogy a szombathelyiek nem tudtak pontot szerezni, így a jól védekező és pontosan támadó hazaiak könnyen jutottak előnyhöz. Nem játszottak sziporkázóan, ám a második félidő közepén így is 20 ponttal elhúztak.

A Falco nem tudott úgy játszani, ahogy tette azt a hétfői szombathelyi mérkőzésen. Nem ment a védekezés, aminek az lett a következménye, hogy gyorsan 10 pontos hátrányba került a vendégcsapat, ráadásul támadásban is igen görcsösek voltak Kálmánék. Wiley lelkes játéka magával ragadta a vendégeket, és a 33. percre 10 pontra felzárkóztak. Két perccel a vége előtt 8 pontra faragta hátrányát a Falco, de az Albacomp ezután már semmit sem bízott a véletlenre, pontosan támadva megnyerte a mérkőzést.

A végén feljött ugyan a lelkes szombathelyi gárda, ám mindez arra volt elég, hogy megnehezítsék a fehérváriak dolgát. Földi Sándor, a vasiak szakvezetője időkérésekkel próbálta megtörni az Albacomp lendületét, apró szabálytalanságokkal szuperáltak a vendégek, de a hazaiak jó százalékban értékesítették a személyi hibák után járó büntetőket.

A hajrában a hazaiak nyugati mintára műsorba épített pom-pomos lányai gyakran húztak végig egy zászlót a csarnokon, melyen a következő felirat díszelgett: Bajnokcsapat 1999. Összesítésben 4-1-re nyert az Albacomp-SZÜV, és az idei Magyar Kupa-győzelem után megvédte tavalyi bajnoki címét.

A lefújás után a parkettre tódult az ünneplő tömeg, durrantak a pezsgősüvegeket, s egy tavalyi szokás került elő ismét: a játékosok és a vezetők fejére aranyszínű koronák kerültek, s az est hősei szivarozni kezdtek. Lassan kiürült a csarnok, s a koronázó város sportbarátai a városháza elé vonultak, ahol megkezdték a hajnalig tartó ünneplést.

Farkas Sándor, az Albacomp-SZÜV edzője: - Mit is mondhatnék, nagyon boldog vagyok, örülök, hogy a kupagyőzelem után a bajnoki aranyat is meg tudtuk szerezni. A tavalyi aranyérmünk könnyebb volt. Ezért ennek jobban örülök, a fiúk mindent megtettek, úgy érzem megérdemelten szereztük meg az aranyérmet.

Földi Sándor, a Falco-Írókéz KC edzője: - A hazai győzelem után bíztam abban, hogy Fehérváron sikerül 3-2-re hoznunk az állást. Ez sajnos nem jött össze, a fehérváriak megérdemelten lettek bajnokok. Gratulálok az Albacompnak a bajnoki cím eléréséhez, megilletődve kezdtünk, sajnos a külső posztokra nem maradt csereemberem, így a nagy hátrányt már nem tudtuk behozni.

Az 1998/99-es férfi kosárlabda-bajnokság végeredménye:

1. Albacomp-SZÜV (Sajni Balázs, Robert Shannon, Halm Roland, Matus Gábor, Albert Karner, Képli Péter, Baumgartner Balázs, Anthony Maroney, Nate Wilbourne, Varga Roland, Gémes Levente)
2. Falco-Írókéz KC
3. Matáv SE Pécs
4. Atomerőmű SE
5. Marc-Körmend
6. Soproni Ászok KC
7. Phylaxia-Szolnoki Olaj KK
8. ZTE KK

(WestelPress)

(MTI)

Ajánló:

A bajnokcsapat honlapja