Vágólapra másolva!

Elkészítették a női Magyar Kupa sorsolását<br/>

A Herz-FTC a Cerbona-Alcoával, míg a címvédő Dunaferr SE a Győri Graboplast ETO KC-vel találkozik szombaton Dunaújvárosban a női kézilabda Magyar Kupa elődöntőjében. A két győztes vasárnap - szintén Dunaújvárosban - dönti el a kupa sorsát.

Németh András, a bajnoki ezüstérmes Herz-FTC vezetőedzője elmondta: a Cerbona az utóbbi időben jól szerepelt, így semmiképpen nem szabad lebecsülni.

- A kupagyőzelemre egyértelmű a Dunaferr esélyes, ráadásul hazai környezetben lép pályára. Az MK végeredményétől függetlenül klubunk a BEK-ben való indulást részesíti előnyben, elsősorban szakmai indokok miatt - nyilatkozta Németh András, arra célozva, hogy a Dunaferr BL-győzelmének köszönhetően a következő kiírásban két magyar csapat indulhat a legrangosabb európai kupában.

Budai Géza, a Cerbona-Alcoa elnöke megjegyezte: a székesfehérvári csapat már azzal teljesítette a célkitűzést a kupában, hogy a legjobb négy közé jutott.

- A következő idényben biztos indulhatunk valamelyik európai kupában, így számunkra ez az év sikeres volt. A Magyar Kupában a Ferencváros és a Dunaferr a nagy esélyes, véleményem szerint a Bajnokok Ligáját nyerő dunaújvárosiak fáradtak, és az FTC megszorongathatja, sőt le is győzheti őket.

A bajnok, BL-győztes Dunaferr vezetőedzője, Zsiga Gyula elmondta: egyértelmű elvárás a csapattal szemben, hogy megvédje címét.

- A játékosok több nap pihenőt is kaptak, és csak kedden kezdtük el az edzéseket. Nem szabad messzemenő következtetéseket levonni abból, hogy a Győr szakította meg a bajnokságban a közel kétéves veretlenségünket, mert akkor egy kimerítő sorozat vége felé jártunk. Visszavágásra készülünk.

Vanyus Attila, a Győr szakosztályelnöke reméli, hogy csapata izgalmas mérkőzést játszik majd a Dunaújváros ellen.

- Továbbra is több kulcsjátékosunk sérült. Bízom benne, hogy méltó ellenfele leszünk Európa legjobb csapatának, de el kell ismerni: hazai pályán a Dunaferr jóval esélyesebb nálunk.

A program (valamennyi mérkőzést Dunaújvárosban rendezik). Szombat, 15.30: Herz-FTC - Cerbona-Alcoa, 17.30: Dunaferr SE - Győri Graboplast ETO KC, vasárnap, 15.00: döntő.

(MTI)