Vágólapra másolva!

Szlovénia ellen az Eb-selejtezőn<br/>

Szlovénia lesz Magyarország ellenfele abban a két mérkőzésből álló párharcban, amely a 2000 januárjában Horvátországban sorra kerülő férfi kézilabda Európa-bajnokságra kvalifikál.

A magyar válogatott, amely a Kairóban megtartott sorsoláson a kiemeltek között szerepelt, Szlovénia ellen az első mérkőzést szeptember 11-én vagy 12-én idegenben, míg a visszavágót szeptember 18-án vagy 19-én Magyarországon játssza.

- Nehéz csapatot kaptunk, könnyebb ellenfelet is el tudtam volna képzelni - nyilatkozta Sinka László, a Magyar Kézilabda Szövetség főtitkára. - A szlovén együttes az igencsak jó játékosokból álló Celje Pivovarna Lasko csapatára épül. Mindenesetre nekünk csak egy célunk lehet: ki kell jutnunk az Eb-re. Válogatottunk esélyét növeli, hogy több nemzetközi tapasztalattal rendelkeznek a játékosaink, és az is mellettünk szól, hogy a visszavágót mi rendezzük.

A magyar válogatott legutóbb az 1997-es kumamotói világbajnokságot megelőzően játszott két alkalommal Szlovéniával, a mérleg: 1-1 győzelem és vereség.

Az Európa-bajnoki selejtezők párosítása:

Spanyolország - Ausztria
Németország - Lengyelország
Oroszország - Törökország
Jugoszlávia - Portugália
Franciaország - Románia
Dánia - Grúzia
Norvégia - Olaszország
Macedónia - Izland
Fehéroroszország - Ukrajna
Magyarország - Szlovénia

A két mérkőzést szeptember 11-12-én és 18-19-én kell lejátszani, az Európa-bajnoki csoportok sorsolására szeptember 26-án Zágrábban kerül sor. A rendező Horvátország és a címvédő Svédország már tagja a Eb 12-es mezőnyének.

Az Európa-bajnokságnak különleges jelentőséget ad, hogy az a legjobb helyezést elérő csapat, amelyik nem került be az egyiptomi vb első 7 helyezettje közé (az európai együttesek közül az orosz, a svéd, a spanyol, a jugoszláv, a német és a francia már olimpiai résztvevő), szintén kvalifikálja magát Sydneybe.

(MTI)