Vágólapra másolva!

Három jugoszláv csapat visszalépett az európai kupáktól<br/>

Három jugoszláv kosárlabdacsapat visszalépett az európai kupaküzdelmektől. A Korac Kupában érdekelt Beopetrol Beograd és a Spartak Subotica, valamint a Hemofarm Vrsac (Ronchetti Kupa) azzal indokolta döntését, hogy a nemzetközi szövetség (FIBA) biztonsági okokra hivatkozva nem engedélyezi számukra az első körben a hazai pályán történő mérkőzésrendezést.

A FIBA megítélése szerint a vendégcsapatok nem lennének teljes biztonságban a jugoszláviai légi közlekedés jelenlegi körülményei között.

Azok a csapatok, amelyek nem léptek vissza, más országokba viszik "hazai mérkőzéseiket". Három együttes Magyarországot választotta helyszínül: a férfi Saporta Kupában induló Partizan Beograd Budapesten, a Radnicki Beograd Pécsett, míg a nők Ronchetti Kupájában érdekelt Crvena zvezda - a selejtezőből való továbbjutása esetén - szintén a magyar fővárosban kíván pályára lépni.

A többi együttesről: a férfiak legrangosabb sorozatában, az Euroligában rajtoló Crvena zvezda (A csoport) Bécsben, a Buducnost Podgorica (D) pedig Szarajevóban fog szerepelni öt-öt csoportellenfelével szemben. A Korac Kupában induló Zeleznik Beograd Szalonikit, míg a Ronchetti Kupában érdekelt Vojvodina a bulgáriai Montana pályáját választotta.