Vágólapra másolva!

Kézilabda: újabb vereség az előolimpián <br/>

A magyar nőikézilabda-válogatott pénteken háromgólos vereséget szenvedett Dániától a Sydneyben zajló előolimpián. A csapat negyedik mérkőzésén azonban nem a korábbi forgatókönyv szerint alakult az eredmény, vagyis nem az utolsó percek pontatlan játéka miatt kaptak ki.

Vass Károly, a magyar szövetség alelnöke elmondta: az első tíz percben még jól tartották magukat a magyarok (4-4), azután viszont hét góllal elhúztak a dánok (4-11). A bejátszásokat erőltette Mocsai Lajos együttese - sikertelenül. A dán válogatott sorozatban leindított, így alakult ki a hétgólos különbség, amiből a szünetig öt meg is maradt. A második félidőben jobban játszott a magyar csapat, és már két gólra is felzárkózott (20-22), de újra ziccereket hagyott ki, így a dánok meg tudták őrizni előnyüket.

Dánia-Magyarország 26-23 (15-10)
A magyar csapat góldobói:
Siti 6, Kökény 5, Kántor 4, Deli 3, Nagy A., Farkas Á., Gál, Kulcsár, Takács 1-1

A válogatott vasárnap 12 órakor (magyar idő szerint reggel 4 óra) a Koreai Köztársaság vagy Norvégia válogatottjával mérkőzik a harmadik helyért.

(MTI)