Vágólapra másolva!

Kézilabda: egyelőre Vass Sándor marad a kapitány<br/>

A Magyar Kézilabda Szövetség elnöksége keddi ülésén úgy határozott, hogy október 15-ig kidolgozza álláspontját a férfi szövetségi kapitány személyét illetően. Vass Sándor egyébként nem is ajánlotta fel lemondását.

Sinka László főtitkár elmondta, hogy a tanácskozáson rendkívüli napirendi pontként szerepelt a Szlovénia elleni Európa-bajnoki selejtezőn elbukott férfi válogatott teljesítménye. Az elnökség meghallgatta Vass Sándor beszámolóját. A testület arról is érdeklődött, hogy miként képzeli el a szövetségi kapitány a jövőt.

Az edző szerint a férfi válogatott keretét nagy mértékben át kell alakítani, és több közös gyakorlásra lenne szükség. Ha viszont ezek az edzések a korábbinál több időt vesznek igénybe, akkor érzései szerint - egyéb elfoglaltságai miatt - már nem biztos, hogy el tudná látni a szövetségi kapitányi teendőket.

Vass Sándor arra a kérdésre, hogy ténylegesen felajánlotta-e lemondását, határozott nemmel felelt.

Az elnökség előtt megjelent Mocsai Lajos, a női válogatott szövetségi kapitánya is, aki az előolimpiai szereplésről tartott szóbeli beszámolót. Az elnökség ígérete szerint az Eb-bronzérmes női csapat az eddiginél még nagyobb figyelmet kap.

Véglegesen döntés született: a 2000/2001-es bajnoki idényben bevezetik a rájátszást.

Sinka László bejelentette: értesítette a versenybizottságot, hogy visszavonja a kubai játékosokkal szemben hozott korábbi intézkedését, mellyel felfüggesztette a karibi légiósok játékjogát, így azok pályára léphetnek a kedden kezdődő bajnokságban.

(MTI)