Vágólapra másolva!

Kővári Árpád a Pick-Szeged új edzője<br/>

A Pick-Szeged férfikézilabda csapatának elnöksége csütörtökön leváltotta posztjáról Koleszár György vezetőedzőt és helyette az eddigi egyesületi elnök, Kővári Árpád kapott az idény végéig szóló megbízatást.

Az indoklás szerint az elnökség alkalmasnak találja a csapat játékosállományát a kitűzött célok megvalósítására, ezért a nemzetközi eredménytelenség okát elsősorban a szakmai munka hiányosságaiban látja. A csapatvezetők, a játékosok és az eddigi vezetőedző írásbeli figyelmeztetést kapott.

A szegedi klub a hétvégén idegenben lőtt kevesebb gól miatt a norvég Viking Stavangerrel szemben nem jutott a legjobb nyolc közé az EHF Kupában, a bajnokságban pedig a 3. helyen áll. Az eredeti célkitűzés a nemzetközi porondon a legjobb nyolc közé kerülés volt, az NB I-ben még mindig legalább a 2. hely megszerzése. Az elmúlt hat évben egyszer sem fordult elő, hogy valamelyik európai kupában ne jusson a Pick-Szeged a negyeddöntőbe.

A leváltott Koleszár György a felkínált másodedzői posztot elfogadta.

(MTI)