Vágólapra másolva!

Szabad a vásár a kosárlabdában<br/>

A Nemzetközi Kosárlabda Szövetség (FIBA) vezető testülete müncheni ülésén megerősítette, hogy 2000. július 1-jétől a játékosok nemzetiségre vonatkozó korlátozás nélkül szabadon igazolhatók lesznek.

Szó esett a tervezett szabályváltoztatásokról is. Ezek szerint az olimpia után bevezetik az eddigi 30 mp-essel szemben az NBA-ben szokásos 24 mp-es támadóidőt, a mérkőzések pedig 2x20 helyett 4x10 percig tartanak majd.

Az 1. és a 2. illetve a 3. és a 4. játékrész között kétperces, a 2. és 3. negyed között 15 perces szünet lesz.

Minden negyedben az ötödik csapatszemélyit követő szabálytalanságért két büntetődobás jár a vétlen csapatnak. Ha egy játékos ellen technikait fújnak a játékvezetők, akkor egy büntetőt dobhat az ellenfél és nála marad a labda.

Az edzők az első három negyedben egyszer-egyszer, az utolsóban kétszer kérhetnek időt.

A 2003-as junior világbajnokságokon (a férfiak Malajziában, a nők Horvátországban játszanak) kísérleti jelleggel három játékvezető bíráskodik majd minden meccsen.

(MTI)