Vágólapra másolva!

Húszgólos különbséggel nyertük a nyolcaddöntőt<br/>

A magyar nőikézilabda-válogatott biztosan jutott a legjobb 8 közé a norvég-dán közös rendezésű vb-n, miután kedden fölényesen legyőzte Angolát. A csütörtöki negyeddöntőben a házigazda norvég válogatott lesz a mieink ellenfele.

Magyarország-Angola 38-18 (16-9)
Gjövik, Fjellhall, 100 néző, V: Csung, Lim (dél-koreaiak)
Magyarország: Farkas A. - Kántor 8, Nagy 3, Kökény 1, Pigniczki 1, Farkas Á. 2, Lőwy 6
csere: Pálinger (kapus), Kulcsár 7/1, Deli 9/3, Siti 1, Zsemberyné
Angola: Praca - Trindade 1, Mufuca, Webba 4, Bengue 4, Teixeira 1, Almeida 5/1
csere: Cordeiro (kapus), Neto, Concalves 3, Jololo, Faial
hétméteresek: 7/4, illetve 4/1
kiállítások: 2, illetve 4 perc

Mocsai Lajos szövetségi kapitány feszült volt a találkozó előtt, mint mondta: hajnal négyig elemezte az angolaiak játékát.

Megnyugtathatta a trénert, hogy Kántor vezérletével a magyar csapat már a 7. percre 5-2-re elhúzott. A félidő derekáig azonban többször rontott a védelem, az angolaiak át tudták lőni a rosszul záró falat, s 8-6 után Mocsai időt kért. Ez használt, és a 27. percben már hat gól (14-8) volt a különbség. Ahogy fáradt az ellenfél, úgy lett egyre nagyobb a magyarok fölénye.

A második félidő elején Farkas Andrea több lövést is hárított, így a 39. percben már tíz góllal vezettek (22-12) a magyarok. A Mocsai-csapat védekezése jelentősen feljavult, az ellenfél 7 perces gólszünet után is csak emberelőnyből tudott csökkenteni tetemes hátrányán. Nem volt azonos súlycsoportban a két válogatott (49. perc: 30-15).

Az afrikaiak, akik egyébként földrészük bajnokaként már biztos olimpiai résztvevőnek számítanak, teljesen elkedvtelenedtek a kiütéses vereség rémétől, támadásban gólhelyzetig sem tudtak eljutni. Deli nagyon élvezte a játékot, 7. gólja után, amikor újra ziccerbe került, a háta mögül próbált megint eredményes lenni, ezúttal sikertelenül. A hajrában már csak a gólkülönbség volt kérdéses.

A magyar csapat a negyeddöntőben a 19 órakor kezdődő ukrán-norvég párharc győztesével találkozik csütörtökön, Trondheimben.

Mocsai Lajos, a magyar válogatott szövetségi kapitánya: - Sikerült jól felkészülnünk az angolai csapatból, így viszonylag hamar megtaláltuk gyenge pontjait, és akkor már nem volt kérdéses, hogy melyik csapat jut tovább. Az ellenfelünk gyors, atlétikus játékosokból áll, de taktikailag és szervezettségben nyomunkba sem érhetett. A negyeddöntő sokkal nehezebbnek ígérkezik, főleg ha Norvégia lesz az ellenfelünk.

Alberto Jubior, az angolai válogatott szövetségi kapitánya: - Mi tanulni jöttünk erre a világbajnokságra, és már az nagy siker volt, hogy továbbjutottunk a csoportból. Tudtuk, hogy a világ élvonalába tartozó magyarokkal nem vehetjük fel a versenyt. Nekünk nincs sok lehetőségünk a fejlődésre, országunkban csupán hét csapat van, és kevés az igazolt játékos.

A nyolcaddöntők további eredményei:

Románia-Hollandia 26-16 (9-3)
Ausztria-Fehéroroszország 28-27 (15-17)
Macedónia-Koreai Köztársaság 28-27 (15-12)
Németország-Oroszország 22-19 (8-7)
Franciaország-Lengyelország 28-21 (14-9)
Norvégia-Ukrajna 24-19 (12-11)
Dánia-Brazília 30-23 (15-14)

A negyeddöntő programja:

Magyarország-Norvégia, Trondheim, 19 óra
Macedónia-Románia, Hamar 15.30 óra
Németország-Ausztria, Hamar 18 óra
Dánia-Franciaország, Hamar 20.40 óra

(MTI)