Vágólapra másolva!

Döntetlen a négyestornán<br/>

A magyar férfikézilabda válogatott döntetlent játszott a házigazda Szlovákia ellen a négy együttest felvonultató Karácsony Kupa szombati 2. fordulójában Vágbesztercén.

Szlovákia-Magyarország 27-27 (13-15)
A magyar csapat legjobb dobói: Farkas 5 és Mocsai 4

Hajdu János szövetségi kapitány szerint a szlovákok ezúttal sokkal pörgősebben, lelkesebben játszottak, mint a nyitónapon Csehország ellen.

A 12. percig vezetett a magyar csapat, ezután viszont három góllal elhúzott Szlovákia (12-9). Még a szünet előtt sikerült fordítani.

A második félidőben fej-fej mellett haladtak a csapatok. Az 53. percben 24-23-as hazai vezetésnél Hajdu becserélte az addig csak kispados Mocsai Tamást (a női válogatott szövetségi kapitányának, Mocsai Lajosnak a fiát), aki meghálálta a bizalmat, s négy kísérletéből valamennyit értékesítette.

- Ha nem hozom be Mocsait, akkor nagy valószínűség szerint kikapunk. Rajta kívül Farkas és Kuzmicsov játékát emelném ki - összegzett a szövetségi kapitány.

A magyar csapat vasárnap 11.30 órakor Csehországgal játszik a tornagyőzelemért.

A nap másik találkozóján:
Oroszország-Csehország 18-17 (7-8)

A torna állása a 2. forduló után:
1. Magyarország 3 pont
2. Csehország 2 (46-43-as gólkülönbség)
3. Oroszország 2 (45-45)
4. Szlovákia 1

(MTI)

Ajánló:

Magyar kézilabda oldalak a weben