Vágólapra másolva!

Vízilabda: kapitányi beszámolók az olimpiai felkészülésről<br/>

A MOB által kezdeményezett kapitányi háttérbeszélgetések sorozatában csütörtökön Kemény Dénes, a férfi-, illetve Tóth Gyula, a nőivízilabda-válogatottért felelős szakember számolt be az olimpiai felkészülésről, és ismertették bővített kereteik névsorát is.

Kemény Dénes elmondta, az egyhetes január eleji mátraházi edzőtábor után csak a június 26-án kezdődő közvetlen felkészülés a következő biztos pont a válogatott programjában. A február végére tervezett horvátországi gyakorlás elmarad, amit az ottani kapitány a bajnokság és a közös program ütközésével magyarázott. Bár nagyon költséges, ha mégis sikerül a külföldön szereplő kilenc válogatottjelölt közül legalább hatot hazahozni, egy hónap múlva itthon kerülhet sor a tréningekre.

Máskülönben marad a július-augusztusban zajló - a korábban megszokott nemzetközi tornák helyett "kitalált" - Európai Nemzetek Ligája. A tavalyi Eb- és VK-győzelme után favoritnak számító magyar csapat szeptember első felére Ausztráliában - együttműködve az olaszokkal - olyan ideális edzési lehetőséget igyekszik lefoglalni, ahol nem kell a riválisokhoz és az uszodabeosztáshoz alkalmazkodni. Ez azt jelenti, hogy a pólósok csak két-három nappal az első csoportmérkőzés (szeptember 23.) előtt költöznek be az olimpiai faluba.

Benedek Tibor február végén kapcsolódott volna be a közös felkészülésbe, de a horvátországi tábor elmaradása miatt elképzelhető, hogy csak egyénileg ad majd számot a kapitány által számára készített edzésterv hatásosságáról.

A nőknél még 21-en reménykedhetnek az olimpiai szereplésben, amihez az is szükséges, hogy a válogatott kivívja a részvétel jogát az április 22-30. között Palermóban sorra kerülő kvalifikációs tornán. Amennyiben az Ázsiát képviselő kazahok bejutnak a legjobb 8 közé (ez megfelelne a papírformának), akkor mindenképpen döntőt kell játszani az ötkarikás kvótáért.

Az olimpián egyébként 43 ausztrál dollárba kerülnek majd a női csoporttalálkozókra érvényes jegyek, ugyanez a férfiaknál (még a negyeddöntőben is) 65 dollár. Mindkét ötkarikás tornán négyféle belépő közül lehet választani a csúcsmérkőzéseken (elődöntők, arany- és bronzmérkőzések): 65, 125, 180 és 255 dollárért, vagyis - a legutóbbit figyelembe véve - 40 ezer forintért lehet megtekinteni a végküzdelmeket.

A MOB képviselője a tájékoztatón bejelentette, hogy a korábbi tervektől eltérően a MALÉV is indít két gépet Sydneybe. Összesen kilenc indulási nap közül választhatnak az egyes sportági szövetségek, ami a többi országhoz képest egyedülállóan széles választékot jelent, s ez a különféle akklimatizálódási igények kielégítése szempontjából nagyon fontos.

(MTI)

Ajánló:

A Magyar Olimpiai Bizottság honlapja