Vágólapra másolva!

Vízilabda-kupahétvége három nagyon nehéz mérkőzéssel<br/>

Szombat délután, szinte egyidőben, három magyar férfi vízilabdacsapat is nemzetközi kupamérkőzést játszik: a Honvéd-Domino (KEK) nagyon nehéz, a Vasas-Plaket (LEN Kupa) pedig szinte reménytelen helyzetben várja olasz riválisa elleni elődöntő-visszavágóját. A BVSC-Brendon ugyanekkor sorsdöntő csatát vív Athénban a Bajnokok Ligája Kék csoportjában.

A vasutasok három forduló után veretlenek a BL-ben. Legutóbb ugyan pontot raboltak a címvédő Splitska Banka Split otthonából, egy körrel korábban viszont nyert helyzetből döntetlent értek el az Olimpiakosz elleni mérkőzésen (mindkettő 6-6 lett). Mivel az első kettő jut tovább, a favorit horvátok melletti helyért versengő két csapatnak az egymás elleni eredményre is nagyon figyelnie kell. Így rendkívül fontos, hogy a BVSC ne kapjon ki a görögöktől (16.15 óra).

Gerendás György vezetőedző együttese jó formát mutatott az elmúlt hetekben, a spliti összecsapás után beverekedte magát a Magyar Kupa fináléjába. A sikernek azonban egy áldozata is volt: a tapasztalt Dala Tamás - Hesz Máté (FTC) ütésének következtében - péntekig nem edzhet, így gyakorlás nélkül áll rendelkezésre.

A Hondéd-Domino az RN Florentia vendége lesz (17.30 óra). A Kőér utcai 4-4 az olaszok számára biztatóbb, de ha a visszavágón a magyar támadójáték feljavul, van esély a Fodor Rajmunddal felálló firenzeiekkel szemben.

Az egyetlen hazai találkozóra a Komjádi uszodában kerül sor (17 óra), ahol a Vasas hatgólos hátrányból (3-9) indulva veszi fel a harcot a Conad Pescaraval. A házigazdák az olaszországi találkozó óta döntőbe jutottak a Magyar Kupában, de az ELTE-BEAC-Intruder SE elleni kettős győzelem nem annyira főpróbának, mint inkább kötelező feladatnak számított. A csodával határosnak nevezhető továbbjutás - de legalábbis a tisztes búcsú - érdekében mindenképpen szükség lenne arra, hogy a múltkor csődöt mondó kulcsemberek ezúttal jól játsszanak az olasz bajnokságban amúgy nem villogó riválissal szemben.

Szerdai győzelme után csütörtökön bravúros döntetlent ért el a Hungerit-Carnex Szentesi VK csapata a női vízilabda BEK athéni nyolcasdöntőjében. A szentesiek a B csoport 2. fordulójában a tavalyi győztes Szkif Moszkva együttesétől vettek el egy pontot.

BEK-döntő, B csoport, 2. forduló:
Hungerit-Carnex Szentesi VK - Szkif Moszkva (orosz) 8-8 (2-3, 3-3, 2-1, 1-1)
a magyar csapat gólszerzői:
Valkay Á. 3, Sipos, Kisteleki 2-2, Tóth G. 1

Változatos, jó iramú mérkőzést vívott a két csapat. Az oroszok az első percekben 2-0-ás előnyre tettek szert, de a Szentes egyenlített, és ezt követően már felváltva estek a gólok. Az utolsó negyedben 8-7-re vezetett a magyar együttes és némi szerencsével akár a győzelmet is megszerezhette volna.

Pénteken a holland Assuron Donk Gouda lesz a magyarok ellenfele.

(MTI)

Korábban: