Vágólapra másolva!
Dunaújvárosban a már bajnok Dunaferr SE játékosai nélkül készül a világbajnoki selejtező előtt álló magyar férfikézilabda-válogatott. Deli Ritát, a Herz-FTC és válogatott balátlövőjét meghívták az Európa-válogatottba.

Hajdu János szövetségi kapitány elmondta, hogy a dunaújvárosi csapat tagjai majd a hétfő esti Elektromos elleni Magyar Kupa-mérkőzés után csatlakoznak a többiekhez. A tréner beszámolt a válogatott további programjáról is. Május 22-én Kecskeméten, 23-án pedig az Elektromos-csarnokban Ukrajnával mérkőzik az együttes, majd 25-én az olimpiára készülő ausztrálok látogatnak Százhalombattára. Május 26-án Ercsiben Szaud-Arábia legjobbjaival találkozna a Hajdu-csapat, de ez az összecsapás még szervezés alatt áll.

A magyar válogatott június 4-én Szegeden (16 óra) találkozik Norvégiával világbajnoki selejtezőn, a visszavágót 10-én játsszák az Északi-sarkkörön túl fekvő Altában.

Deli Rita, a Herz-FTC és a magyar nőikézilabda-válogatott balátlövője meghívást kapott az Európa-válogatottba, amely május 14-én Bukarestben Románia ellen lép pályára.

A találkozó szünetében készítik el a december 8. és 17. között Bukarestben és Vilceában megrendezésre kerülő női Európa-bajnokság csoportbeosztását.

A házigazda mellett a címvédő Norvégia, az olimpiai bajnok Dánia, az Eb-bronzérmes Magyarország, a vb-2. Franciaország, a vb-3. Ausztria, valamint Jugoszlávia, Fehéroroszország, Oroszország, Ukrajna, Macedónia és Németország vesz részt az eseményen.

(MTI)

Korábban:

A magyar nőikézilabda-válogatott kijutott a decemberben rendezendő romániai Európa-bajnokságra, miután a selejtezőben másodszor is legyőzte Csehországot.