Vágólapra másolva!
Elképzelhető, hogy a 2000/2001-es idényben nem rendezik meg az osztrák-szlovén-magyar közös jégkorong-bajnokságot, az Interligát. A magyar jégkorongsport meghatározó szereplői úgy vélik, hogy amennyiben a következő évadban nem lesz Interliga, akkor a szlovénekkel kell felvenni a kapcsolatot.

Peter Schramm, az osztrák szövetség alelnöke, aki egyben a sorozat felelős vezetője is, a távirati irodának úgy nyilatkozott: minimális az esély a folytatásra.

- A találkozók színvonala nagyon magas volt, különböző szervezési problémák miatt azonban a szponzorok elfordultak az Interligától. Előfordult, hogy egy mérkőzésre nem érkezett meg idejében a játékvezető, de a fő problémát az jelentette, hogy az osztrák együttesek hazai találkozóin sokkal kevesebb néző volt, mint a bajnoki összecsapásokon, ezért a támogatóknak nem éri meg az Interligában hirdetni. Így egyre valószínűbb, hogy csak osztrák csapatok részére írunk ki bajnokságot.

Schramm kiemelte, hogy végleges döntés a liga sorsáról csak a jelenleg zajló A csoportos világbajnokság után várható.

- Sok múlik az osztrák válogatott szereplésén. A versenynaptár szempontjából nem mindegy, hogy marad-e a gárda az élvonalban, vagy sem.

Ausztria már biztosan nem végez utolsó helyen a szentpétervári vb-n, de a nemzetközi szövetség csak a hétvégi kongresszusán dönti el, hogy hány együttes búcsúzik az elittől, illetve a kiesés egyenes ágon történik-e, vagy lesz-e a mód pótselejtezőn ismét bejutni a legjobbak közé.

Kovács Zoltán, a magyar szövetség főtitkára nem tartja tragikusnak az osztrákok esetleges lemondását. "Véleményem szerint a szlovén élgárdákkal - Bled, Jesenice és Ljubljana - szintén rangos sorozatot tudunk játszani. Talán még néhány horvát csapat is csatlakozik majd hozzánk. A legfontosabb, hogy minél előbb felvegyük a kapcsolatot a szlovén szövetséggel."

Ausztriában két kimagasló képességű gárda, a Villach és a Klagenfurt marad, míg a Feldkirch és a Wien pénzügyi gondok miatt várhatóan jelentősen meggyengül. Kovács szerint a két stabil klub valószínűleg szívesen részt venne a szlovén-magyar kezdeményezésben.

Kőhalmi Tibor, a Dunaferr SE szakosztályvezetője meglepetéssel vette tudomásul, hogy az osztrákok nem akarnak Interligát. "Hatalmas szakmai hiba lenne, ha nem tudnánk a szlovénekkel közös bajnokságot indítani, mert a magyar csapatok máshol nem fejlődhetnek. Elképzelhetően tartom, hogy a horvátokat is bevonjuk az új ligába."

"Muszáj tovább lépni, a magyarok mellett külföldi csapatokat kell bevonni" - mondta Mihók Béla, a Ferencváros-Whirlpool szakosztályelnöke, aki nagyon sajnálja, hogy várhatóan nem lesz Interliga, mert a zöld-fehérek a magyar bajnokságban elért 2. helyezésükkel kivívták a jogot az indulásra.

Ocskay Gábor, az Alba Volán-FeVita első embere nem lepődött meg az osztrákok döntésén. "Különféle híreket lehetett hallani, hogy több osztrák csapat válságban van, éppen ezért várható volt ez a lépés. Bízom benne, hogy meg tudunk állapodni a szlovénekkel, és akkor újra erős lenne a közös bajnokság. Úgy készülünk, hogy nem csak a magyar bajnokságban kell szerepelnünk. Az erősítést már megkezdtük, a Dunaferrből Orsó és Holló hozzánk igazolt."

(MTI)

Ajánló:

A Magyar Jégkorong Szövetség hivatalos honlapja