Vágólapra másolva!
Újra kell játszani az Agro SE Orosháza - Győri Graboplast ETO nőikézilabda bajnoki mérkőzést, mert az április 29-i találkozón bírói műhiba történt - hozott végleges döntést pénteken háromórás ülésén a magyar szövetség fellebbviteli bizottsága.

Az ominózus összecsapáson, amelyet nagy meglepetésre az Orosháza nyert 22-21-re, a hazaiak egyik játékosa idő előtt tért vissza kiállításából. A Győr óvott, és első fokon a találkozó ismétlését rendelték el. Az Orosháza fellebbezett, de a mostani ítélet után ezt már nem teheti meg.

A fellebbviteli bizottság pénteken az Orosháza, a Győr és az ügyben közvetett módon érintett Dunaferr SE képviselőinek meghallgatása, valamint az esetről készített két videofelvétel elemzése után rendelte el az újrajátszást.

A dunaújvárosiak azért emeltek kifogást, mert ha az ismételt találkozón a Győr nyer, akkor a Dunaferr SE lecsúszik a harmadik helyre, és a következő idényben nem indulhat a pénzdíjas Bajnokok Ligájában.

Vanyus Attila, a Győr szakosztály-vezetője úgy nyilatkozott, hogy mindenképpen ez a döntés a legigazságosabb. - A pályán, egyenlő feltételek mellett dőljön el az összecsapás - tette hozzá Vanyus.

Rozsnyai Sándor, az Orosháza elnöke reméli, hogy csapata "Ludas Matyi módjára" ezután háromszor veri a Győrt. - Meglepett és elszomorított a döntés. Úgy érzem, fel sem merült, hogy nekünk igazunk lehet - így Rozsnyai.

Szabó József, a Dunaferr SE elnöke csak annyit jegyzett meg: bízik abban, hogy az Orosháza a megismételt találkozón nem egy, hanem két góllal veri a jóval esélyesebb Győrt. Az új mérkőzés időpontját várhatóan hétfőn döntik el.

(MTI)

Ajánló:

A Magyar Kézilabda Szövetség oldalai