Vágólapra másolva!
A július 14-e óta játszott 15 előkészületi mérkőzés után Kemény Dénes, a vízilabda-válogatott szövetségi kapitánya szerdán délelőtt kijelölte olimpiai csapatát. A névsorban nincs különösebb meglepetés, öten maradtak (Benedek, Fodor, Kásás, Kósz, Varga Zs.) az Atlantában negyedik helyezett együttesből. A játékosok közül, egy kivétellel, mindenki nyert már legalább egyszer Európa-bajnokságot.

Fotó: Reuters

Benedek hányattatásai véget érhetnek
az olimpiai részvétellel - és az esetleges
sydneyi győzelemmel

A csapat-összeállítást, az előírásoknak megfelelően, még jóvá kell hagynia a Magyar Vízilabda Szövetség elnökségének, erre kedden kerül sor. Mostanáig 19 játékos készült a kerettel s játszott sorozatmérkőzéseken - a hat sportolót érintő keretszűkítés során a kapus Kovács Zoltán és Pelle Balázs, valamint Kiss Csaba, Madaras Norbert, Varga II. Zsolt és Vincze Balázs esett ki a névsorból.

A sydneyi csapatban újonc nincs, és egyedül Szécsi, a második kapus nem dicsekedhet még világversenyen szerzett elsőséggel. Ő is ott volt azonban a tavaly szeptemberi, sydneyi Világ Kupán győztes válogatottban. Kétszeres Európa-bajnok Fodor, Kásás, Kiss, Kósz, Märcz, Molnár, Steinmetz, Székely, Varga és Vári, egy-egy alkalommal szerepelt a kontinensbajnokságon első magyar együttesben Biros és Benedek.

A névsor: kapusok: Kósz Zoltán, Szécsi Zoltán, mezőnyjátékosok: Benedek Tibor, Biros Péter, Fodor Rajmund, Kásás Tamás, Kiss Gergely, Märcz Tamás, Molnár Tamás, Steinmetz Barnabás, Székely Bulcsú, Varga Zsolt, Vári Attila.

(MTI)

Korábban:

A magyar férfivízilabda-válogatott fölényes győzelmet aratott a spanyolok ellen az Európai Nemzetek Ligája egyedik állomásán, Kassán. A 15 gólos sikert annak köszönhették a Kemény-fiúk, hogy a mérkőzés nagy részében emberelőnyben játszottak.