Vágólapra másolva!
Kétszintes, fedett jégpálya épülhet Budaörsön 2002 tavaszára - jelentette be kedden Inotay Balázs, a Magyar Jégkorong Szövetség elnöke. A kedd esti Alba Volán-FeVita - ÚTE-Karzol mérkőzéssel megkezdődik a jégkorong OB I 2000/01-es idénye.

Inotay hangoztatta, hogy az egyeztető tárgyalások már megtörténtek, több terv is készült. A lehetséges befektetőkkel és a finanszírozó intézetekkel szünet nélkül folynak a megbeszélések.

Az elképzelések alapján az alsó szinten mérkőzések megrendezésére is alkalmas, lelátó nélküli pálya, míg az emeletre 4000 néző befogadására alkalmas csarnok kerülne. Utóbbi bármilyen sportesemény megrendezésre jó lenne, például egy óra alatt a jégpályából kosárlabda-pálya volna "varázsolható".

- Úgy gondoljuk, hogy ez az új létesítmény lehetne a magyar jégkorongsport fellegvára. Üzleti alapon működne, vagyis lehetne benne koncerteket és egyéb rendezvényeket tartani, de a sport mindig prioritást élvezne - mondta Inotay.

A sportcentrum az M1-es és M7-es autópálya közös szakasza mellett épülne fel 12-13 hónap alatt 10-15 millió dollárért. Egy konzorcium lenne a működtetője, amelyben az MJSZ résztulajdonos.

Az elnök kedd este tárgyal Deutsch Tamás sportminiszterrel, hogy az ISM milyen mértékben tud segítséget nyújtani a beruházáshoz, amely a Nemzetközi Jégkorong Szövetség által irányított, új pályák építését szorgalmazó projektnek is része lehetne.

Inotay úgy véli, hogy a bankok 10-12 éves lejáratú kölcsönt nyújthatnak az építéshez, amelyhez a fedezetet az előre eladott reklámok, és a csarnok névadó szponzorálásából befolyt összegeket adhatják.

Mivel a fővárosban sem a patinás múltú Ferencvárosnak, sem pedig az Újpestnek nincs fedett pályája, így - a válogatott mellett - akár ez a két klub is otthonra lelhet az új létesítményben.

A kedden rajtoló nyolccsapatos sorozat két aranyesélyese egyértelműen a címvédő Dunaferr SE, valamint a székesfehérvári Alba Volán. Az elmúlt szezon második helyezettje, a Ferencváros célja - ahogy Mihók Béla szakosztályvezető mondta - az életben maradás, mivel anyagi okok miatt a megszűnés veszélye fenyegeti a 24-szeres bajnok fővárosi gárdát.

Örömteli viszont, hogy egy év kihagyás után ismét szerepel a legfelsőbb osztályban az Újpest.

A további résztvevők: Győri ETO HC, Tisza Volán Szeged, MAC Népstadion és a Miskolci Jegesmedvék.

A február 11-ig tartó alapszakasz során mindenki játszik mindenkivel. Ezután három részre válik a mezőny: az 1-3., a 4-6., valamint a 7-8. helyezettek külön-külön folytatják. A négy győzelemig tartó bajnoki döntő március 12-én kezdődik.

A világ második vonalához tartozó válogatott november 10-12. között Dunaújvárosban és Székesfehérváron rendez Millenniumi Tornát. Kercsó Árpád szövetségi kapitány csapata aztán április 16. és 22. között a franciaországi Grenoble-ban a hatcsapatos világbajnokságon szerepel. Cél a bennmaradás, ehhez az utolsó helyet kell elkerülni.

(MTI)