Vágólapra másolva!
A Magyar Kézilabda Szövetség által létrehozott Nemzetközi Edzőképző Központ kedden nyílt meg a budapesti Cházár András utcában. A NEK nem kíván elválni a hagyományos edzőképzést folytató TF-től, de bizonyítványai nemzetköziek, Európa számos országában elismerik.

Fotó: Nemzeti Sport
Minden jogunk megvan edzőket
oktatni, hiszen Mocsai Lajos
általánosan elismerten a világ
egyik legjobb trénere

A kézilabdát szerető fiatalok 16 éves kortól jelentkezhetnek kurzusra. A struktúra legalsó szintjén áll a gyakorlatvezető, majd ezt követi az edzésvezető, az edző és a szakedző. A piramis csúcsa az európai mesteredző kategóriája. Az oktatást szakképzett trénerek és pedagógusok végzik.

Benedek András, az MKSZ elnöke kiemelte: nem szándékoznak elszakadni az állami képzéstől, s szeretnék megőrizni az eddigi remek kapcsolatot a TF-fel. Ennek bizonyítékaként a két intézmény szerződést kötött egymással.

Tihanyi József, a TF dékánja kitért arra, hogy Európa-szerte korszerűsödik az oktatás, és a nemzetközi tendenciák is azt mutatják, nem az egyetemeken belül történik a sportszakemberek képzése.

- Úgy vélem, hogy a TF hagyományos bázisa, valamint az újszerű gondolatokkal, áramlatokkal átitatott kézilabda-szövetség akarata közösen, együtt lehet sikeres - mondta Tihanyi.

A magyar NEK tanúsítványait és diplomáit szerződés értelmében már elismerik Csehországban, Dániában, Franciaországban, Németország és Oroszországban.

Kétségessé vált, hogy a nőikézilabda-világválogatott december 22-én és 23-án Magyarországon játsszon. Sinka László, a magyar szövetség főtitkára azt mondta, hogy már eddig is sokan lemondták a szereplést, mert a december 17-én záruló romániai Európa-bajnokság után és közvetlenül karácsony előtt senki nem akar még tovább távol maradni családjától.

- A jelenlegi állás szerint nagyobb az esélye annak, hogy nem lesznek mérkőzések, mint annak, hogy sikerül megrendezni a debreceni és budapesti találkozókat. Egy héten belül eldől a kérdés. Sajnálnám, ha egyéves előkészítő munkánk veszne kárba, de azt nem szeretnénk, hogy sztárok nélkül álljon fel a világválogatott. Még nem adtuk fel, tovább tárgyalunk az európai szövetséggel.

(MTI)

Korábban:

A magyar nőikézilabda-válogatott ezüstérmes lett a sydneyi olimpián, miután a döntőben a hajrát elbukva kikapott a címvédő Dániától. Mocsai Lajos csapata hatgólos vezetésről az utolsó negyedórát 14-4-ra vesztette el, így az aranyról is lemaradt.