Vágólapra másolva!
Több hónapos tárgyalássorozat után sikerült megállapodnia Mocsai Lajosnak és a Magyar Kézilabda Szövetségnek, így a 46 éves sikeredző 2004. december 31-ig a női válogatott szövetségi kapitánya marad. A szakvezető elárulta, több klub is megkereste, gondolkodásra késztette, de végül jobbnak látta, ha nem vált.

- Három okkal magyarázható a döntésem. Egyrészt hatalmas megtiszteltetésnek tartom, hogy a világ élvonalába tartozó magyar női válogatottat irányíthatom. Ezenkívül annak sincs akadálya, hogy a Semmelweis Egyetem Testnevelési és Sporttudományi Karán folytassam a megkezdett kutatómunkámat. Végül, de nem utolsósorban családomnak is az a legjobb, ha sem külföldre, sem vidékre nem kell elköltöznünk.

A szakvezető, aki nagyon örült annak, hogy az elnökség, a liga és a klubok egyhangúlag támogatták, megjegyezte: fizetéséről senki sem nyilatkozhat, de az összeg kevesebb, mintha a német Bundesligában vállalna munkát.

Mocsaival 1998-ban Hollandiában Eb-bronzérmes, egy évvel később pedig a norvégiai vb-n 5. lett a válogatott. A tavalyi igazi sikerév volt: olimpiai ezüst- és Európa-bajnoki aranyérmet szerzett a gárda.

Sinka László főtitkár a romániai kontinensversennyel kapcsolatosan megjegyezte, hogy a játékosok között az eredetileg megszavazott 6 helyett 10 millió forintot osztanak szét.

Az elnökség három nemzetközi női eseményről is döntött. A válogatott március 26-án Aarhusban lép pályára a 2002-es Eb-döntő csarnokának avatóján az olimpiai bajnok dánok ellen. Április 12. és 14. között négycsapatos tornát rendeznek Zala megyében, amelyre már elfogadta a meghívást Horvátország és Oroszország. A negyedik résztvevőről még folynak az egyeztetések. A magyar csapat közvetlenül az olaszországi világbajnokság (december 2-16.) előtt, november 23-25. között pályára lép Kijevben, a hatcsapatos Turcsin Kupán.

(MTI)