Vágólapra másolva!
Nincs megállás, a férfikézilabda-bajnokság triumvirátusa elkezdte egymás gyötrését, és szombaton már újabb szuperrangadó következik. A Pick-Szeged - Fotex 24-24-es döntetlen után ismét nyílt a bajnoki cím sorsa, a vezető veszprémiek nem tudtak elhúzni a Dunaferrtől, a Szeged pedig tartja a lépést az első kettővel.

Fotó: Reuters

Perez, a kubai csillag (középen) a Veszprém
egyik nagy erőssége

A szegedi döntetlen után csak a jelenleg második Dunaferr vezetői elégedettek, mert így a csapatnak még maradt esélye bajnoki címe megvédésére. A veszprémiek persze azért keseregnek, hogy a Fotex nem tudta növelni az előnyét, a Szeged pedig még közelebb szeretett volna kerülni az első kettőhöz, ám neki sem sikerült maradéktalanul megvalósítania a tervét. Abban viszont megegyeznek a magyar élcsapatok képviselői, hogy a Pick-Szeged és a Fotex kézilabdázói valóban szuperrangadót produkáltak.

De nincs megállás, a nagy hármas tagjai már szombaton folytatják egymás gyötrését, ugyanis Fotex - Dunaferr meccs következik. "Tanulságos, remek meccset láttam" - értékelt tegnap Skaliczki László, a Dunaferr edzője. "A szegediek kezdeti lendülete igencsak megzavarta a Fotex-játékosokat, s ez példa lehet nekünk is, de azt is megjegyeztem, hogy a Veszprém milyen gyorsan rendezni tudta a sorait. Remélem, lesz még egy-két szavunk a bajnoki cím körüli vitához, bár pécsi botlásunk nem hiányzott. A Fotex most lépéselőnyben van, de, mint a szegedi találkozó is mutatja, még semmi sem dőlt el. A Bajnokok Ligájából való kiesésünk ugyan most is fáj, ám talán némi előny számunkra, hogy a Veszprém még érdekelt a kupában, tehát nyilván fárasztóbb lesz a számára a hátralevő idő."

Hajnal Csaba, a Fotex ügyvezetője bosszús volt még tegnap is. "Nyerni akartunk, arra készültünk - mondta -, s most nagyon csalódottak vagyunk. Nem szabad megengedni, hogy húsz percet álldogáljunk a pályán. Nem is érdemeltünk volna győzelmet ezzel a teljesítménnyel. Fontos összecsapások következnek, szombaton hozzánk jön a bajnok, ami túl a találkozó tétjén, még presztízsmeccs is. Ha nem tudunk változtatni, újabb kellemetlen meglepetés érhet bennünket, s ezt játékosainkban is tudatosítani kell."

A Szeged akár a nevető harmadik is lehet a bajnokságban, hiszen három pont a hátránya a vezető Fotex mögött, ám a Tisza Volán elnöke, Kővári Árpád nem álmodozik. "Kétségtelen, nem behozhatatlan a lemaradásunk, ám nem szabad elrugaszkodnunk a valóságtól. Nagy László barcelonai igazolására ugyan büszkék vagyunk, ám nem számíthattunk rá, hogy ilyen gyorsan összejön, miként Bartók távozása is kissé váratlan volt, így már nem tudtunk a helyükre igazolni. Ez a hátrány minden korábbinál fegyelmezettebb csapatmunkát igényel, s némi szerencsét, ami a rangadón sajnos nem volt meg. Felkészültünk, vezettünk, nyerhettünk volna, aztán a vége felé a Fotex is. A döntetlen tehát reális, még ha nem is igazán örülünk neki. Mindenesetre nem adtuk fel. Ha viszont a Fotex legyőzi a Dunaferrt, már komoly előnye lesz."

Katona Horváth János

(Magyar Hirlap)