Vágólapra másolva!
Harmadik mérkőzésén is győzött, s ezzel veretlenül nyerte a Pannon Kupa nemzetközi kosárlabda-tornát a magyar férfi válogatott. Varga Mátyás csapata vasárnap a cseheknél bizonyult jobbnak.

Eredmény:
Magyarország-Csehország 108-101 (22-20, 35-28, 23-25, 28-28)

A másik mérkőzésen:
NIT All Stars (amerikai)-Nagy Britannia 89-85

Nagy-Britannia, a NIT All Star csapata, majd Csehország voltak sorrendben Varga Mátyás alakulatának ellenfelei a VIII. Pannon Domino Trans kupa idei mérkőzésein. És bár a tornagyőzelem, látván az erőviszonyokat teljesen megérdemelt, a játék időnként hagyott némi kívánnivalót maga után.

Mindez elsősorban a védekezésre értendő. Szoros mérkőzésen sikerült legyőzni a center nélkül felálló amerikai csapatot, a zárónapon pedig a Trnka és a Real Madridos Starosta nélkül felálló erősen tartalékos cseh csapat dobott 101 pontot Sitkuéknak. Persze az alapozás közepén lévő klubokból kiszakított kosarasok összerázódása még folyamatban van, a hódmezővásárhelyi Málta elleni fellépésig hátralévő cirka másfél hétben még lesz mind dolgoznia Varga Mátyásnak. A pozitívumok pedig: Czigler a szokásosnál erőszakosabban játszott, Németh és Kálmán nagyon érezték egymás játékát, Grebenár pedig kevés játékideje során is egy-egy elleni játékban villant rendszeresen.

A találkozókat végignézve a magyar válogatott ellenfeleinél mindenképpen magasabb színvonalat képviselt, kérdés, hogy az Eb selejtezők során mindez mire lesz majd elég.

A torna végeredménye:
1. Magyarország 6 pont
2. NIT All Stars 5
3. Nagy Britannia 4
4. Csehország 3

A torna legjobb magyar játékosa Kálmán László lett.

A folytatásban augusztus 23-án Hódmezővásárhelyen Málta ellen, 29-én pedig Szombathelyen Románia ellen lép pályára Varga Mátyás alakulata. A záró körben szeptember 1-én pedig Ausztria ellen lépnek pályára Pankárék.