Vágólapra másolva!
A tavalyi hetedik hely után többre vágyik a Szolnoki MÁV-Coop női kosárlabda csapata. A játékoskeret véglegessé vált, ugyanis megérkezett az ex-soproni bedobó, Csontos Eszter, aki a magyar junor válogatott tagjaként az aradi Eb-selejtezőn szerepelt, valamint új-zélandi válogatott centere, Gina Farmer.

"Nem vitás, hogy erősödött csapatunk" - mondta Nemes Gyula, a cooposok szakosztályelnöke. "Minden feltételt biztosítunk a jó szerepléshez, és cserébe elvárjuk, hogy a 4-6. hely valamelyikén végezzen az együttes. Ez persze nem lesz könnyű, hiszen mindegyik klub nagy energiákat fordított arra, hogy megerősítse a játékoskeretét, de látva lányaink eddigi hozzáállását, nem lehetetlen elérni a célunkat."

"Rutinos légiósokat és feltörekvő honi fiatalokat igazoltunk csapatunkba" - vette át a szót Gazdag Sándor, a MÁV-Coop szponzori csoportjának első embere. "Nem titkoljuk, be akarunk kerülni a női kosárlabda élvonalába, bár ez nem megy egyik napról a másikra. Azt tapasztaltam, hogy sikerre éhes, jó szellemű társaság jött most össze nálunk. A jövőben is azon is dolgozunk, hogy a felnőttek mellett az utánpótlás vonalat is megerősítsük, amiben nagy segítség lehet, hogy együttműködési szerződést kötöttünk a nagykőrösi Pityke kosársulival."

A szolnokiak a nemzetközi Ronchetti Kupában is érdekeltek, ahol az első fordulóban máris kemény ellenféllel, a jugoszláv bajnok Hemofarm Vrsaccal találkoznak. A felkészülési tervekben szerepel egy felvidéki, illetve egy erdélyi túra, amelyek során jónéhány edzőmérkőzés vár a lányokra. Hazai pályán az első igazi erőfelmérő szeptember 14-16. közötti, a Mol Szolnok férfi gárdájával közösen rendezett Gösser Kupa lesz, melyre a BSE-t, a Kolozsvárt és a Kassát hívták meg a cooposok.

A bajnokság nyitányára október 13-án kerül sor, amikor a bajnok és kupagyőztes MiZo-PVSK látogat majd Szolnokra.

Varga Csaba

Korábban:

Pécsi kezdés hiányzókkal