Társoldalunk:

Éles József újra nagy formában

A németországi Ehingenben nagy meglepetésre a Göppingen nyerte azt a nemzetközi férfitornát, amelyen rajta kívül csupa nagy csapat indult. Ott volt a magyar bajnok Fotex Veszprém is, s a döntőben 32:29-re kapott ki a Bundesliga újoncától. Ami viszont öröm: Éles József - hosszú sérüléséből már teljesen felgyógyulva - ismét nagy formában játszott, öt gólt dobott.

Az ehingeni nemzetközi férfitorna nagy meglepetését a német első osztály újonca, a Göppingen okozta, hiszen első lett, s ahogy az ottani lapok írják, leckét adott a nemzetközi élvonalnak. A meghívottak között szerepelt a magyar bajnok Fotex Veszprém is, amely a döntőben kapott ki a nagy lendületbe jött kiscsapattól.

A vereség most megérthető, a veszprémiek éppen csak befejezték az alapozást, annak viszont mindenki örült, hogy a világválogatott Éles József teljesen felgyógyult a sérüléséből, újra csapata legjobbja volt, a fináléban öt gólt dobott. "Kicsit lámpalázas voltam" - mesélte tegnap már idehaza a játékos -", hiszen ez volt ez első, úgymond éles visszatérésem, bár korábban játszottam néhány meccsen. Az ehingeni tornán viszont már teljes értékű csapattag voltam. Ez nagyon feldobott, hiszen igazi nagycsapatok ellen játszottunk. Jólesett a meccs utáni dicséret is, bár a vereség természetesen nagyon bántott. Az öt gólnak pedig azért örültem, mert korábban a hálóba találtam már felugrásból, betörés végén, de most az is kiderült, hogy az átlövéseket is meg tudom csinálni."

Éles tehát végre ismét nagy formában kézilabdázik, de a torna után kérdés maradt, vajon mi lesz a Fotexszel, mire számíthatunk a bajnokságban és főleg a Bajnokok Ligájában. "A göppingeniek persze nagyon örültek a győzelmüknek, s ez teljesen érthető, ugyanis a sokszoros bajnok Kielt, a szlovén válogatottat, valamint az ugyancsak nagy tekintélyű Göteborgot előzték meg rajtunk kívül" - mondta Éles -", de a lelkesedésüket elismerve is biztos vagyok benne, ha ezek a csapatok, így a Fotex is, nem közvetlenül a sok erőnléti edzés után érkeznek a tornára, más végeredmény születik. Szóval nem kell messzemenő következtetéseket levonni. Én úgy érzem, jó csapat maradt a Fotex, annak ellenére, hogy két játékosunk, Mezey és Szathmári távozása miatt sokan féltenek bennünket. De ne feledjék, hozzánk jött Dzomba a világhírű Badel Zagrebből, itt van az egyik legtehetségesebb magyar kapus, Sterbik, valamint Gál, aki a Dunaferrben szerzett nagy nemzetközi tapasztalatot. Ezzel együtt talán a Bajnokok Ligájában lesz valamivel könnyebb a helyzetünk, mert a hazai bajnokságban csak két légiós játszhat, no és a Dunaferr is nagyon megerősödött."

A Fotex, mint Éles mondta, mindezektől függetlenül szeretné megvédeni bajnoki címét, és nem mondott le a Magyar Kupa-győzelemről sem, a BL-ben pedig a négy közé akar kerülni. "Játszottunk már szinte valamennyi, kupagyőzelemre esélyes csapattal" - érvelt Éles -", s csupán egy-két góllal kaptunk ki. És ezek a találkozók ugyebár a felkészülést szolgálták. Vagyis azt mondom, sem a spanyol Leon, sem a fantasztikusan felhozott német Magdeburg ellen nem leszünk esélytelenek. Ha összekerülünk, az dönt majd, hogy otthon melyik gárda tud nagyobb előnyt szerezni."

Éles nem mondott le nagy álmáról, a válogatottba való visszatérésről sem, bár tudja, a szövetség - szerinte is helyesen - most a jövő csapatát akarja építeni. "Azt hiszem, a juniorválogatott kiválóan alkalmas erre" - mondta -", a svájci vébészereplésük is bizonyítja, hogy három-négy év múlva képesek lesznek a felnőttek között is nagy eredményekre a fiatalok, ha továbbra is bizalmat kapnak. Persze, ha a jövő évi vébéselejtezőre néhány idősebb segítségére is szükség lesz, én boldogan vállalom ezt a szerepet is. Mindannyiunknak az a célja, hogy végre ismét jó csapatunk legyen, s egyszer, talán nem is olyan soká, bennünket is tapsoljanak, ne csak a remek női válogatottat."

Skaliczki felvállalja a generációváltást

Katona Horváth János