Vágólapra másolva!
Petőváry Zsolt, a 220-szoros válogatott vízilabdázó tizedik évadját kezdi Olaszországban. A varázslatos kezű csatár pályafutása alkonyán is hatalmas népszerűségnek örvend, a nyáron négy olasz és két francia klub is megkereste, az egykori Vasas-sztárra azonban a hűség jellemző: marad a Genova melletti kiscsapat, a Bogliasco játékosa. Helyesebben: játékosedzője, ugyanis a klubelnök kérésére ezentúl szakvezetőként is dirigálja majd a gárdát.

Petőváry korábban hat szezont Szicíliában, a Nuoto Catania együttesénél töltött, kétszer is harmadik helyen végzett a góllövőlistán, egyszer 84 találattal zárta a szezont. Bogliascóban negyedik évadját kezdi, s tavasszal gyakorlatilag egyedül tartotta bent a szerény költségvetéssel dolgozó együttest a tizenhat csapatot számláló élvonalban.

"Spártai körülmények között dolgozunk, egyelőre csak a tengerben tudunk edzeni, kapu nélkül, mert most töltik fel vízzel a medencénket" - mondta Petőváry. "Még szerencse, hogy jó az idő, 30 fok körüli a hőmérséklet, a tengervíz pedig 25 fokos. Tulajdonos-elnökünk, Vincenzo Femia kérésére vállaltam el az edzői funkciót is."

A magyar pólóst - aki mellesleg a strandvízilabda meghonosításán is buzgólkodik hazánkban - a nyáron térdével és bal vállával is operálták, s bár artroszkópos eljárással történt a műtét, a gyógyulás sok időt vesz igénybe. "Számunkra valójában áprilisban kezdődik a bajnokság, mert az szinte borítékolható, hogy osztályozóra kényszerülünk a bentmaradásért. Így van időm a gyógyulásra, és arra, hogy formába lendüljek" - mondta Petőváry.

Ch. Gáll András

Korábban:

Sostar a Fradiban folytathatja