Vágólapra másolva!
Szombaton délután négy órakor megkezdi szereplését a magyar férfi röplabda-válogatott az ostravai Európa-bajnokságon. Az ellenfél a 3-szoros világ-, 4-szeres Európa-bajnok, olimpiai ezüst- és bronzérmes Olaszország lesz. Esélyekről felesleges beszélni, de valljuk be, ha játszmát nyernénk a címvédő ellen, azt már bravúrként könyvelné el a szakma.

Andrea Anastasi együttesében olyan nagyságok szerepelnek, mint az utóbbi évek összes diadalának részese, Marco Meoni, Samuele Papi, vagy Andrea Sartoretti.

A két évvel korábbi, bécsi Eb-győztes csapatból heten hiányoznak, helyettük kellett az új embereket (Vermilion, Zlatanov, Fei, Tencati, Casoli) beépíteni a csapatba. Hogy mennyire sikerült, arra a tavalyi Világliga-szereplés ad választ, ahol Olaszország - Brazília mögött - a második helyen végzett (igaz a sérült Zlatanov és Bovolenta nélkül). A helyzetünk nem túl rózsás, de azt előre sejthettük, a kontinensviadalon már nem lesz könnyű ellenfél. A La Gazzetta dello Sport is az esélytelenek közé sorolja a magyar csapatot, noha az Olaszországban játszók közül Kántor, Mészáros, Veres és Tomanóczy játékát elismeri. "Demeter György, aki 1979-ben és 1983-ban részt vett már az Eb-n egy meglepetést ígért. De ugye nem ellenünk?" - írja az olasz sportnapilap.

A mérkőzéseket a Poruba Hallban, közismertebb nevén a Zimní-jégstadionban rendezik, ahol 5000 néző szurkolhat.

A szombati program :
1. csoport: 12.30: Szlovákia-Hollandia. 15.00: Csehország-Szlovénia. 18.00: Oroszország-Bulgária
2. csoport: 13.00: Franciaország-Jugoszlávia. 16.00: Magyarország-Olaszország (m2, 21.25). 19.00: Németország-Lengyelország

Az eddig Európa-bajnokok és a magyar csapat helyezései:
1948 (Róma): 1. Csehszlovákia, 1950 (Szófia): 1. Szovjetunió, 3. Magyarország, 1951 (Párizs): 1. Szovjetunió, 1955 (Bukarest): 1. Csehszlovákia, 7. Magyarország, 1958 (Prága): 1. Csehszlovákia, 5. Magyarország, 1963 (Bukarest): 1. Románia, 2. Magyarország, 1967 (Isztambul): 1. Szovjetunió, 6. Magyarország, 1971 (Milánó): 1. Szovjetunió, 5. Magyarország, 1975 (Belgrád): 1. Szovjetunió, 11. Magyarország, 1977 (Helsinki): 1. Szovjetunió, 4. Magyarország, 1979 (Párizs): 1. Szovjetunió, 8. Magyarország, 1981 (Várna): 1. Szovjetunió, 1983 (Berlin): 1. Szovjetunió, 11. Magyarország, 1985 (Amsterdam): 1. Szovjetunió, 1987 (Gand): 1. Szovjetunió, 1989 (Stockholm): 1. Olaszország, 1991 (Berlin): 1. Szovjetunió, 1993 (Turku): 1. Olaszország. 1995 (Athén): 1. Olaszország, 1997 (Eindhoven): 1. Hollandia, 1999 (Bécs): 1. Olaszország

Pincési László

Korábban:

Nem lesz jutalomüdülés