Vágólapra másolva!
Három forduló után három vereséggel áll a magyar férfi röplabda-válogatott a csehországi Ostrvában zajló Európa-bajnokságon. Demeter György tanítványai eddigi utolsó mérkőzésükön az olimpiai bajnok jugoszlávoktól kaptak ki, ám ami nagyon bíztató, megszerezték első játszmagyőzelmüket.

A mai szünnapot követően két fontos mérkőzés vár még Kántorékra, a csoportban az előzetesen verhetőnek tartott Németország és Lengyelország lesz ellenfél. Az olimpiai bajnok elleni összecsapást a hivatalos adatok szerint 210 néző látta csupán, ám nekik megadatott az a sportörténelmi dolog, hogy láthatták Magyarország első szettgyőzelmét. Az első játszmát 29:27-re nyertük, igaz a jugoszláv kapitány, Nikola Grbics nem volt maradéktalanul elégedett a bírók teljesítményével. "Már az első szettet is hoztuk volna, de a játékvezetők három alkalommal is rosszul döntőttek és minket sújtottak téves ítéleteikkel. Ahogy telt az idő, úgy lendültünk bele és játszottunk egyre jobban. Meg akarjuk nyerni a csoportot, ezért a hátralévő találkozókon is sikeresnek kell lennünk" - elemezte a helyzetet Grbics.

Demeter György szövetségi kapitány boldog volt az ellopott játszma miatt. "Egyenlő küzdelmet vívtunk az olimpiai bajnokkal, ezért elégedett vagyok a teljesítménnyel. Az eredmény hűen tükrözi az erőviszonyokat." Demeter kiemelte, a megnyert játszma erőt adhat a folytatáshoz. A hátralévő két mérkőzésen kellene megszerezni ugyanis az esetleges továbbjutáshoz szükséges pontokat, így a németek és a lengyelek elleni meccs nagyon nagy jelentőséggel bír. "Régen nem játszottunk ellenük, így nem tudom, mire leszünk képesek. De ha tovább akarunk lépni, akkor bravúrokra van szükségünk".

A harmadik játéknapon Jugoszlávia, Olaszország és Oroszország maradt veretlen: az olimpiai ezüstérmes oroszok Hollandiát verték 3-1-re, Sydney bronzérmes alakulata, Olaszország pedig nagyon nehéz meccsen a lengyeleket múlta felül (3-0). Utóbbi mérkőzésen a Poruba-stadionban rengeteg lengyel szurkolt a sikerért, ám szettlabdán kívül többre nem futotta a csapat erejéből. A győztese legjobbja Andrea Sartoretti volt, aki 18 pontot szerzett, de a kulcsfigura a "jó öreg" Lorenzo Bernardi - aki 322. alkalommal szerepelt a nemzeti csapatban - volt. "Nagyon büszke vagyok csapatomra" - mondta lelkesen Anasztazi mester "A remek lengyel csapat ellen a legmagasabb szinten játszottunk, parádésan!"

A kontinensviadal eddigi legeredményesebb játékosa eddig a jugoszláv Ivan Miljkovics (akit a vb legjobbja is volt) 81 ponttal, 27-tel többet szerzett, mint az orosz Roman Jakovlev és a német Michael Mayer.

1. csoport:
Oroszország - Hollandia 3-1 (24:26, 25:22, 25:20, 25:17)
Csehország - Bulgária 3-1 (25:22, 25:20, 20:25, 25:20)
Szlovénia - Szlovákia 2-3 (25:20, 21:25, 22:25, 25:22, 13:15)

Az állás:
1. Oroszország 6 pont (9-3)
2.Hollandia 5 (7-4)
3. Csehország 5 (7-5)
4. Bulgária 4 (5-6)
5. Szlovákia 4 (4-8)
6. Szlovénai 3 (3-9).

2. csoport:
Németország - Franciaország 1-3 (20:25, 25:20, 16:25, 24:26)
Lengyelország - Olaszország 0-3 (21:25, 32:34, 21:25)
Magyarország - Jugoszlávia 1-3 (29:27, 18:25, 17:25, 19:25)

Az állás:
1. Olaszország 6 pont (9-1)
2. Jugoszlávia 6 (9-3)
3. Franciaország 5 (8-4)
4. Lengyelország 4 (3-7)
5. Németország 3 (3-9)
6. Magyraország 3 (1-9).