Vágólapra másolva!
A nőikosárlabda NB I bajnokcsapata és a az Euroliga harmadik helyezettje,a MiZo-Pécsi VSK hétfőn délután tartotta első edzését, amellyel megkezdődött számára az idény.

Fotó: Laufer László
A pécsi lányok jókedvűen kezdték az alapozást

A többiek a magyar és a jugoszláv válogatott tagjaként a franciaországi Európa-bajnokságon játszottak, míg a frissen igazolt Nikolics dél-koreai vendégjátéka után szabadságot kapott, és csak most jelent meg Pécsett. A MiZo-Pécsi VSK mostani kerete a legutóbbihoz képest annyiban változott, hogy Vilutyte, Béres és Pretreger távozott, helyükre Kalmár Nagy, és két jugoszláv, Nikolics, továbbá Djelmas érkezett.

"A legnagyobb gondunk az, hogy nincs már idő a rajtig az összerázódásra. Novemberre kell újra formába lendülnünk, akkor kezdődik az Euroliga is" - mondta Rátgéber László vezetőedző. A vasutas együttes az október 13-i bajnoki nyitány előtt rajtol a péntek-vasárnapig rendezendő zalaegerszegi Göcsej-kupán, azelőkészületi tornán a magyar csapatok közül a Szekszárd, a BSE, a Zala Volán, a Nagykanizsa és a Soproni Postás is ott lesz.