Vágólapra másolva!
Magyar idő szerint csütörtök hajnalban három mérkőzéssel megkezdődik az NHL 85. évadja. Az észak-amerikai profi jégkorongliga rajtján csupa presztízsmeccs borzolja majd az idegeket: a bajnoki címvédő Colorado Avalanche Pittsburghbe látogat, a Toronto Maple Leafs a kelet-kanadai rangadón az Ottawát fogadja, a nyugat-kanadai derbin pedig a Calgary vendége az Edmonton. S hogy ki lesz a bajnok? Általános vélekedés szerint a jóval erősebb nyugati régió legjobbja: a Colorado Avalanche vagy a Detroit Red Wings.

Sakic újabb trófeahalmozásra
készül

Ugyanakkor Ray Bourke 22 év után szögre akasztotta a korcsolyát, Peter Forsberg pedig - miután az Edmonton elleni főcsoport-elődöntő hetedik meccsén szerzett sérülése miatt el kellett távolítani a lépét - a visszavonulást fontolgatja. Megtetézve mindez a másik sztárhátvéd, Adam Foote júliusi operációja utáni lábadozásával, az ember azt hinné, szétesett a bajnokcsapat.

Ennél nagyobbat nem is tévedhetnének az ellendrukkerek. Egy Tanguay, Sakic, Hejduk sor akkor is bevinné a rájátszásba a csapatot, ha mellettük tizenöt serdülő alkotná a keretet. És akkor még ott van Chris Drury, a talán legjobb Egyesült Államokbeli hokis, no meg Roy, a Kapuskirály.

A nagyobb baj az, hogy a másik nyugati nagyhatalom, a Detroit Red Wings félelmetesen megerősödött Dominik Hasek és Brett Hull leszerződtetésével. Előbbi - Roy mellett - a jelenkor legjobb kapusa, ötszörös Vezine Kupa-győztes és kétszeres alapszakasz-MVP. Igaz, hogy már 36 éves - Hull pedig 37 -, de mindketten elnyűhetetlenek. Scottie Bowman edző nyugodtan fantáziálhat eddig is páratlan karrierje kilencedik Stanley Kupájáról.

További jelentős nyugati változások: Teemu Selanne tíz anaheimi év után picit északabbra költözött - San Joséba -, a helyi Cápákat erősítendő. Vincent Damphousse és Owen Nolan minőségi társak lesznek. Tony Amonte számos sikertelen év után távozik Chicagóból, és Jeremy Roenick is otthagyja a napfényes Phoenixet. A Dallas Stars rendelkezik immár a liga legerősebb centertriójával - Mike Modano, Pierre Turgeon és Joe Nieuwendyk -, de hogy ez mire lesz elég, az kérdés.

Keleten feje tetejére állt a világ. A földkerekség legjobb hokisának tartott Jaromir Jagr tíz év után búcsút intett annak a városnak - Pittsburghnek -, ahol istenítették, és ahol két Stanley Kupára vésette fel a nevét. A legendás cseh 68-as Washingtonban folytatja, ugyanabban az épületben - az MCI Centerben -, mint Michael Jordan. Jagrnak, a legutóbbi szezon pontkirályának azért kellett távoznia a pittsburghi Igloo-ból, mert az egykori Acélvárosban elfogyott a pénz. Azért annyi még maradt, hogy Mario Lemieux, a tulajdonos fizesse Mario Lemieux-t, a centert, valamint a Kovaljov, Lang, Straka szupertriót. Hogy ez a személyi állomány ismét elrepíti-e a Pingvineket a konferenciadöntőig, az több, mint kérdéses.

New Yorkban - akár a Madison Square Gardenre, akár a Long Islanden épült Nassau Arenára gondolunk - érdemes lesz hokimeccsekre járni. A Rangers megvette a Philadelphiában kegyvesztetté vált Eric Lindrost, az Islanders pedig Ottawából Alekszej Jasint. Igaz, hogy az orosz centert majdnem két szezont kihagyott bérviták miatt, és éppen emiatt kissé túlzottnak tűnik a számára beígért 90 millió dollárt tíz évre, azért ő nagyon tud hokizni. S mivel Michael Pecát is megvette a két új tulajdonos, a hongkongi komputermágnás Charles Wang és az indiai Sanjay Kumar, a kapuban pedig olyan rutinos portás áll, mint Chris Osgood - Dominik Hasek detroiti "dublőre" -, szebb napok virradnak az Islandersre.

Persze a tavalyi bajnoki és idei nagydöntős New Jersey Devils most is a legnagyobb esélyes Keleten, a Sykora, Arnott, Elias sornak nincs párja a Mississippitől innen.

Ch. Gáll András