Vágólapra másolva!
Patrick Roy vezetéknevét nem véletlenül ejtik úgy, hogy "roá": ez franciául királyt jelent, s a Colorado Avalanche veteránja valóban király a hokikapusok között. Eddig is az volt, de vasárnaptól még inkább az: kivédte az "Ördögök" szemét az idei Stanley-kupa-döntő visszavágóján.

A Királynak egész egyszerűen nem
lehet gólt lőni

Roy ezen a bizonyos három, legutóbbi meccsén összesen 90 lövést hatástalanított, ebből 33-at vasárnap, a Continental Airlines Arenában. Ezzel feljött 50 százalékosra a Lavina, a Devils viszont szériában negyedik zakóját kapta, s tökutolsó az atlanti csoportban. Mindkét gólt a korábbi Norris Trophy-védő hátvéd, Rob Blake ütötte.

A Madison Square Gardenben jól mennek a dolgok - természetesen nem a Knicks kosárcsapatára gondolunk, hanem a Rangers hokisaira. Utolsó nyolc meccsükből hetet megnyertek, 13-7-1-1-es mérlegükkel vezetik nemcsak az atlanti csoportot, hanem az egész keleti konferenciát. Eric Lindros, a Philadelphiából szerződtetett center pedig úgy hokizik, mint 1994-ben, amikor MVP volt.

Lindros mesterhármast szerzett - 1999. december 9. óta az elsőt -, egyszersmind beütötte kilencéves NHL-karrierje 300. gólját. Két sortársa is remekelt, Mike York négy, Theo Fleury 3 gólpasszt adott, ez a trió az utolsó nyolc meccsen 39 pontot hozott össze.

Eredmények:
New Jersey Devils - Colorado Avalanche 0-2
gól:
Blake 2

New York Rangers - Atlanta Thrashers 6-2
gól:
Leetch, Lindros 3, Ciger, Malahov, ill. Heatley, Rheaume

Minnesota Wild - Los Angeles 2-2
gól:
Gaborik, Zsoltok, ill. Pálffy, Heinze

A pontlista állása

p

g

gp

1.

Jarome Iginla (Calgary)

29

14

15

2.

Brendan Shanahan (Detroit)

24

12

12

3.

Patrik Elias (New Jersey)

23

12

11

4.

Ryan Smyth (Edmonton)

23

8

15

5.

Eric Lindros (NY Rangers)

22

12

10

6.

Theo Fleury (NY Rangers)

22

8

14

Ch. Gáll András