Vágólapra másolva!
Döntőnek is beillő szuperrangadót rendeznek vasárnap a vízilabda Bajnokok Ligájában: a Kőér utcai selejtezőcsoportban a Honvéd-Domino Kásás Tamás és Steinmetz Barnabás csapatát, a nápolyi Posillipót fogadja. Az olasz vendégek csütörtökön érkeztek (holtfáradtan), de ki sem mozdulhatnak a szállodájukból.

Fotó: Nemzeti Sport
Kivételesen Kásásék ellen drukkolunk

Az Újpestet korábban már BEK-győzelemhez segítő Kovács István vezetőedző együtesének az olasz Posillipo Napoli, a szlovén Triglav Kranj és a román Rapid Bucuresti ellehn kell kiharcolni a továbbjutást. Bár Kovács szerint az előselejtezőben a spanyol bajnokot hosszabbításra kényszerítő román együttes és a szlovén gárda sem vehető félvállról, a csoportelsőségről vasárnap 10.45 órakor kezdődő Posillipo elleni csata dönt majd. Mivel a csoport első két helyezettje jut tovább, valószínűleg "csak" presztízsmeccs lesz az olasz bajnok és kupagyőztes elleni, amelynek nagyágyúi közül csak a másfél éves kisfiát elvesztő, a fukuokai világbajnokság után szemműtéten átesett Carlo Silipo nem jött el Budapestre.

Csütörtök este óta viszont itthon van Kásás Tamás és Steinmetz Barnabás, igaz, előbbi bevallása szerint a szerdai, szó szerint kínkeservvel megnyert, Canottieri elleni nápolyi bajnoki rangadó után alig élnek a fáradtságtól. Ráadásul De Crescenzo edző olyan elégedetlen egyes játékosok teljesítményével, hogy a legkevesebb lazaságot sem engedélyezi Budapesten. A Kálvin téri Korona szállóban lakó olasz társaság a délelőtti edzés után videózással tölti az időt a kora esti mérkőzésig, a "szobafogságból" még Kásásék sem kapnak kimenőt egy röpke rokonlátogatás erejéig. A vasárnapi Honvéd elleni meccs után - amelyre egyébként már pénteken, elővételben egy óra alatt eltelt minden jegy - azonnal utaznak vissza Nápolyba az olaszok.

A KEK-ben a szintén három olimpiai bajnokkal, Kósz Zoltánnal, Vári Attilával, Székely Bulcsúval felálló Vasas-Plaket szintén biztos továbbjutónak tűnik, Somossy József vezetőedző szerint még a korábban egyértelmű európai legjobbnak számító, de nyáron meggyengült horvát Mladost Zagreb is legyőzhető. Somossy számára azért lenne fontos a csoportelsőség, mert a következő körben ezzel elkerülnék a Fodor Rajmunddal felálló olasz Florentiát.

A LEN Kupában érdekelt Ferencváros és BVSC-Brendon közül utóbbinak lesz jóval nehezebb dolga. Gerendás György együttesének a Moszkvával, a CN Barcelonával és a Tromler Miklóssal, Monostori Attilával és Tóth Frankkal felálló olasz Bolognával kell megküzdenie Barcelonában.

A hét végi program:

Bajnokok Ligája-selejtező, H csoport, Kőér utca:

péntek:
Honvéd-Domino - Rapid Bucuresti (román) 17 óra
Triglav Kranj (szlovén) - Posillipo Napoli (olasz) 18.30

szombat:
Honvéd - Kranj 17
Rapid - Posillipo 18.30

vasárnap:
Kranj - Rapid 9
Honvéd - Posillipo 10.45

KEK-selejtező, D csoport, Mouscron (Belgium):

péntek:
Mladost Zagreb (horvát) - SKP Kosice (szlovák) 19
Vasas-Plaket - Dauphins Mouscronnois (belga) 20.30

szombat:
Vasas - Kosice 19
Mladost - Dauphins 20.30

vasárnap:
Vasas - Mladost 10
Dauphins - Kosice 11.30

LEN Kupa-selejtező, E csoport, Barcelona:

péntek:
CN Barcelona (spanyol) - CSZK VMF Moszkva (orosz) 21
BVSC-Brendon - UISP Bologna (olasz) 22.15

szombat:
BVSC - Barcelona 19.30
Bologna - Moszkva 20.45

vasárnap:
Barcelona - Bologna 12.30
BVSC - Moszkva 13.45

H csoport, Hamm (Németország):

péntek:
Ferencváros - Primorje Rijeka (horvát) 19
Rote Erde Hamm (német) - Ethnikosz Pireusz (görög) 20.30

szombat:
FTC - Pireusz 16
Hamm - Rijeka 17.30

vasárnap:
FTC - Hamm 16
Pireusz - Rijeka 17.30

Németh Andrea

Korábban: