Vágólapra másolva!
Csák Magdolna 123 mérkőzésen viselte a nőikosárlabda-válogatott címeres mezét. Tíz évvel ezelőtt, az 1991-es izraeli Európa-bajnokságon mutatkozott be, a bronzérmes együttes tagjaként - nyilván nem gondolta az akkor 22 éves, 181 centis fiatal lány, hogy a nemzeti együttessel azonnal a csúcsra ért, s azt az eredményt már nem tudja megismételni. Klubkosárlabdában az idei, messinai Euroliga-bronz jelentette e gyönyörű karrier legszebb sikerét.

Fotó: Laufer László
Fotó: Laufer László
A pécsiek kilencesét klubcsapatában még láthatjuk játszani

"A minap, a finnek elleni találkozón az ellenfélnél játszott egy 41 éves hölgy, na, én idáig nem szeretnék eljutni, szerintem jobb, ha a csúcson búcsúzom. Emlékezzenek rám úgy a szurkolók, mint egy jó kosarasra. Nehogy már bárki is azt mondhassa rám néhány év múlva, hogy csak életem párja jóindulatának köszönhetően játszottam a válogatottban" - mondta Csák, aki Rátgéber László négyéves Laci fiának az anyukája.

A szolnoki születésű játékos 14 éves korában jött fel a fővárosba, ahol kilenc éven át a Tungsramban kosarazott, s a lámpagyáriaktól került be a válogatottba. Utána két évet a BSE-ben, egy szezont a Szekszárdban játszott, s 1996 óta kosarazik a MiZo-Pécsi VSK-ban. Négy Európa-bajnokságon képviselte a magyar színeket, az 1991-es bronzérem mellett az 1997-es, budapesti negyedik hely volt a legjelesebb eredmény.

"Szerintem az 1997-es válogatottunk volt a legerősebb, amikor Iványi Dalma és Ujvári Eszter felváltva irányított, Balogh Judittal mi ketten voltunk a bedobók, Nagy Dóra és Németh Ági játszott centert. Kár, hogy idén, Franciaországban nem kerültünk be az első öt közé, mert akkor kijutottunk volna a 2002-es világbajnokságra, s ebben az esetben még egy évet ráhúztam volna."

Magdi játékospéldaképe Boksay Zsuzsa, akivel néhány évet még játszott együtt a Tungramban a nyolcvanas-kilencvenes évek fordulóján. Bár nagyon szerényen nem is akarja önmagát egy lélegzetre említeni a válogatott jelenlegi másodedzőjével, azt nem tagadhatja, hogy két alkalommal is az év játékosának választották Magyarországon.

Szerdán tehát búcsú a címeres meztől, ám hogy klubjában meddig folytatja még, az számára is nyitott kérdés. Egy biztos: a 2001-2002-es szezont még feltétlenül végigjátssza.