Vágólapra másolva!
Gyengén kezdte a szezont a Dallas Stars csapata, azóta azonban talpra állt - miként szombaton egy meccsen belül is. A texasiak három-nullás hátrányba kerültek Edmontonban, de már az első harmad vége előtt kiegyenlítettek, majd a maguk javára fordították a mérkőzést. A bajnoki döntős New Jersey otthonában vágott vissza - alaposan - a Detroitnak az előző napi vereségért.

Calgary-ban a bajnok Colorado vendégszerepelt, és elhozott egy pontot. Jarome Iginla, a hazaiak mesterlövésze nem lazít, megint két gólt ütött, összesítésben már 39 pontnál és 22 gólnál tart.

Bár a Panthers simán kikapott otthon, a svéd Huselius újabb két góljával komolyan versenyben van az Év újonca címért. A Rangers megint győzött, a F-L-Y line, a Fleury, Lindros, York sor továbbra is ontja a gólokat: York kettőt ütött, Fleury és Lindros adott egy-egy gólpasszt, mindhárman az egyéni pontlista élcsoportjában vannak.

Eredmények:
New Jersey Devils - Detroit Red Wings 4-1
Gólütők.:
Arnott 2, Salomonsson, Pandolfo, ill. Dacjuk

Calgary Flames - Colorado Avalanche 2-2
G.:
Iginla 2, ill. Skoula, Reinprecht

Florida Panthers - Atlanta Thrashers 2-5
G.:
Huselius 2, ill. Donovan 2, Tapper, Corkum, Bartecko

Edmonton Oilers - Dallas Stars 4-6
G.:
Carter 2, Hecht, Brewer, ill. Rucinsky, Turgeon, Langenbrunner 2, Matvichuk, Lehtinen

Los Angeles Kings - Nashville Predators 4-2
G.:
C. Johnson 2, Visnovsky, Allison, ill. Legwand, Classen

Montreal Canadiens - New York Rangers 1-3
G.:
Perreault, ill. Ciger, York 2

New York Islanders - Buffalo Sabres 2-4
G.:
Kolnik, Jonsson, ill. Barnes, Satan 2, Dumont

Ottawa - Boston 2-1 (hossz.)
G.:
Bonk, Chara, ill. Guerin

Phoenix Coyotes - Pittsburgh Penguins 5-2
G.:
Berjozin, Handzus, Letowski, C. Lemieux 2, ill. LaCouture, Richer

Toronto Maple Leafs - Chicago Blackhawks 4-1
G.:
Morrison, Kaberle, Tucker, Sundin, ill. Sullivan

St. Louis Blues - Columbus Blue Jackets 4-3
G.:
Young 2, Tkachuk, Mellanby, ill. Aubin, Wright, Nielson

Philadelphia Flyers - Tampa Bay Lightning 2-0
G.:
Roenick, Desjardins

A legjobb pontszerzők:
1.Jarome Iginla 39 pont (22 gól, 17 gólpassz)
2.Brendan Shanahan (Detroit) 33 (17, 17)
3.Eric Lindros (N. Y. Rangers) 30 (13, 17)
4.Szergej Fjodorov (Detroit) 29 (12, 17)
5.Szergej Szamszonov (Boston) (10, 19)

Ch. Gáll András

Korábban:

Legace, a csodakapus