Vágólapra másolva!
Amire a világbajnokság előtt senki sem gondolt: ma délután Magyarország a svédek ellen játssza a csoportdöntőt az olaszországi nőikézilabda-világbajnokságon. Ami figyelmeztető lehet: az ismeretlen ellenfél a vb-selejtezőn Németországot, a vb-n pedig Spanyolországot és Romániát is legyőzte.

Amíg az 1993-as világbajnokságon még hatodik helyen végzett a svéd válogatott, addig két évvel később, az osztrák-magyar közös rendezésű viadalt már csak a 11. pozícióban zárta. Utoljára 1996-ban mutatta meg magát az együttes, a dániai Európa-bajnokságon még a tartalékos magyar csapatot is legyőzte. Azóta folyamatos a visszaesése, ám úgy tűnik, az új évezredet ismét egy nagy csapat kezdi majd meg.

Ennek első lépéseként sikerrel vívta meg az együttes a világbajnoki selejtezőt, ahol nagy meglepetésre úgy lépett tovább a németeken, hogy a hazai ötgólos vereség után idegenben nyert hattal.

"Ez a válogatott egyértelműen a férficsapat példáját követi" - mondta Mocsai Lajos szövetségi kapitány az ellenfélről. "Ugyanabban a játékrendszerben próbálkoznak, mint a világelitben lévő férfiak, agresszív hatos zónával próbálkoznak. Ellenük lehet, hogy nekünk is ki kell próbálni néhány új verziót a védekezésben."

A svédek két remek kapussal rendelkeznek, erre jó példa a románok ellen nyújtott félelmetes, 51 százalékos teljesítmény. Az elsőszámú hálóőr Jenny Lindblom a svéd IF Sävehof kapusa, helyettese, Madeleine Grundström gyakorlatilag csak perceket kap a szakvezetéstől.

Az eddigi mérkőzések alapján az IK Skuru játékosa, Katarina Arfwidson és Asa Eriksson (Ro' Casa Remudas) a legveszélyesebb, eddig mindketten 17-17 gólt dobott, míg Anna Ljungdahl helyzetkihasználása figyelemre méltó (87%).

A svéd válogatott kerete:
Kapusok: Jenny Lindblom, Madeleine Grundström
Mezőnyjátékosok: Asa Eriksson, Madelene Olsson, Karin Nilsson, Anna Ljungdahl, Veronica Isaksson, Asa Lundmark, Theresa Claesson Anreasson, Katarina Arfwidson, Linda Nilsson, Lina Möller, Karin Almqvist, Jennie Florin, Kristina Flognman

Pincési László

Ajánlat: