Vágólapra másolva!
Egy nappal a pittsburghi derbi után újra összecsapott a Washington Capitals és a Penguins - ezúttal az MCI Centerben. Az eredmény 4-4 lett, de nem akármilyen körülmények között. Mindenesetre Jaromir Jagr végre betalált egykori csapata kapujába.

A vendégek 4-1-es vezetésre tettek szert, és még 0,8 másodperccel a befejezés előtt is 4-3 volt a javukra: ekkor egyenlített Petr Bondra. Olaf Kölzig, a hazaiak kapusa ekkor már nem volt a jégen, helyette is mezőnyjátékos jött be. Öt másodperccel a vége előtt a pittsburghi kapu előtt Adam oates, a Capitals centere megnyert egy bulit (bedobás), rálőtte a korongot, az kipattant, és a kapuvas mellett tanyázó Bondra Johan Hedberg kapus mellett a hálóba kotorta. Ez volt a szlovák Bondra 23. gólja a szezonban, ezzel második helyen áll a 24 gólos Iginla (Calgary) mögött. Jagr korábban 11 szezon alatt 439 gólt szerzett a Pittsburgh színeiben, most először sikerült gólt ütnie előző munkaadójának.

A Philly Mark Recchi duplázásának köszönheti a győzelmet, aki második gólját a hosszabbítás 27. másodpercében szerezte. Jani Hurme NHL-karrierje negyedik shutoutjával ünnepelte azt, hogy beválogatták a finn olimpiai válogatottba. Az Ottawa Fisher góljával verte a bajnoki döntős Ördögöket.

Eredmények:
Washington Capitals - Pittsburgh Penguins 4-4
Gól: Jagr, Bondra, Oates, Simon, ill. Beech, Kovaljov, Lang, Richer

New Jersey Devils - Ottawa Senators 0-1
Gól: Fisher

Montreal Canadiens - Los Angeles Kings 2-1
Gól: Asham, Perreault, illetve Emerson

New York Islanders - Boston Bruins 2-4
Gól: Bates, Hamrlik, illetve Murray, Rolston, Zamuner, Thornton

Philadelphia Flyers - Carolina Hurricanes 4-3 (hossz.)
Gól: Gagne, Recchi 2, Roenick, illetve Hill, Kapanen, Langdon

Toronto Maple Leafs - Buffalo Sabres 3-2
Gól: Green, Mogolnij, Roberts, illetve Patrick, Warrener

Columbus Blue Jackets - Dallas Stars 2-4
Gól: Knutsen, Aubin, illetve Kamenszkij, Matvicsuk, Modano, Sim

Florida Panthers - St. Louis 0-2
Gól: Stillman, Tkachuk

Vancouver Canucks - Minnesota Wild 1-2
Gól: H. Sedin, illetve Zsoltok, Walz

A legeredményesebb játékosok:

meccs

gól

passz

pont

1.

Jarome Iginla

CGY

36

24

18

42

2.

Eric Lindros

NYR

35

19

19

38

Alekszej Zsamnov

CHI

38

14

24

38

Alekszej Jasin

NYI

35

17

21

38

5.

Theoren Fleury

NYR

38

13

24

37

Mike York

NYR

38

15

22

37

7.

Peter Bondra

WAS

36

23

13

36

Pavol Demitra

STL

35

18

18

36

Sami Kapanen

CAR

37

18

18

36

Keith Tkachuk

STL

35

17

19

36

Korábban:

Detroitban felfalták a Cápákat