Vágólapra másolva!
Tizenhárom évi házasság után Juanita Jordan megelégelte a világ legjobb kosarasának kilengéseit, s néhány napja beadta a válókeresetet, amiről a férj, Michael azt mondta, ő akarja otthagyni a feleségét. A botrányt persze nem tudták elkerülni, bár a Washington Wizards sztárja felszólította az újságírókat, ne a családi életével foglalkozzanak, hanem a játékával, mivel az sokkal érdekesebb.

Michael Jordan a napokban vette át a harmincezredik NBA-pontjáért járó díszes serleget, ám hiába került be újabb remek teljesítményével ismét az amerikai kosárlabda történetébe, a Washington Wizards sztárját és tulajdonosát szerda óta nem a játékáról és céljairól faggatják az újságírók. A válása a téma, hiszen felesége, Juanita megelégelte a kilengéseit, és tizenhárom évi házasság után beadta a válókeresetet. Igaz, a férj ezt másként állítja, mondván, ő fordult ügyvédhez, ám a közönség szempontjából mindez nem sokat változtat a lényegen.

Jordan mindeddig elhessegette magától a kíváncsi újságírókat, kijelentvén, ha eljön az ideje, mindent elmond, ami a közvéleményre tartozik, s addig is foglalkozzanak inkább a játékával, az érdekesebb, de nem sokat értek a szavai. A New York Post tegnap például azt jelentette, hogy Jordanék házassága négy évvel ezelőtt romlott meg, akkor fogadott magándetektívet a feleség, Juanita asszony és privátkopója próbálkozásai mostanra értek be.

Korábban is voltak már jelek, hogy a sztár félrelép, ám az utóbbi két évben már nem is nagyon vigyázott, így aztán - mint a lap állítja - nem is volt nehéz hat alkalommal is tetten érni, vagyis bizonyítani, hogy más asszonyokkal találkozik, és él szerelmi életet. De ezzel nincs vége a történetnek, mert az asszony azt is felhozta a válókeresetében, hogy amióta Jordan visszatért a pályára, még inkább elhanyagolja őt, s ez már megbocsáthatatlan.

A családi élet szentsége felett szigorúan őrködő Amerika pedig innentől nem is nagyon érti a helyzetet, és két nap alatt teljesen szembefordult a válási história elején még számára szimpatikusabb asszonnyal. A kosaras pedig érzi, itt lehet csatát nyerni, s úgy nyilatkozott, neki most egyetlen dolog fontos, a milliók által szeretett játék, és a korábbinál is több munkával, jobb eredményekkel szeretné meghálálni szurkolói bizalmát.

A 38 éves sztár, mint mondja, ennek ellenére elégedett élete alakulásával, csupán három gyerekéért aggódik, hiszen a megszédült asszony most ellene nevelheti őket. Az különösebben nem érdekli, hogy a chicagói, dollármilliókat érő házának és birtokának a fele netán az asszonyé lesz a válás után, a vagyonát viszont nem szeretné eltékozolni, hiszen Juanita annak a felét akarja. Jordan a világ egyik leggazdagabb sportolója, a becslések szerint félmilliárd dollár a készpénzvagyona, és legalább egymilliárdot érnek egyéb javai, tehát éppenséggel lenne min osztozkodni.