Vágólapra másolva!
Bajnokok Ligája csoportmérkőzésén fantasztikus küzdelemben, remek győzelmet aratott a Dunaferr nőikézilabda-együttese és százszázalékos teljesítménnyel vezeti csoportját. Nem kisebb bravúrt hajtottak végre a győri lányok sem, ők a dán Fredrikshavn ellen jutottak be az EHF-kupa legjobb 16 csapata közé.

Természetesen telt ház fogadta az újvárosi hölgyeket a Bajnokok Ligája második csoportmérkőzésén. Kiss Szilárd tanítványai egy dániai győzelemmel a zsebükben azt a Buducnoszt Brilliant Podgoricát fogadták, amely egy hete haza környezetben a spanyol Valenciát múlta felül. A kezdőcsapatból viszont hiányzott az anyai örömök elé néző gudmei hős, Bojana Radulovics, aki már csupán a lelátóról izgulhatott társai sikeréért. A megárvult jobbátlövő pozícióját Ferling és Pigniczki egymás között osztotta meg.

Nyitott védekezéssel kezdett a magyar bajnok és bár az első két nagy helyzetet az ellenfél puskázta el, a vezetést Bohus beállós találata révén a Dunaferr szerezte meg. Durva, néha kifejezetten brutális képet öltött a találkozó, és a félidőt szinte végig három góllal (7-4, 11-8, 13-10) vezető hazai együttes az utolsó percekre még nagyobb lehetőséghez jutott: az érdekes felfogásban bíráskodó német Methe testvérek ugyanis hármas emberelőnyt "harcoltak ki" számukra, ám Pálffyék nem éltek a lehetőséggel.

A 14-11-es félidőt követően a második játékrész elején 17-12-re elhúzott a Dunaferr, ám ahelyett, hogy bebiztosította volna győzelmét, felhozta az ellenfelet. A Podgorica, köszönhetően legeredményesebb játékosának, Petrovicnak, még feltámadt (18-16), de szerencsére Pálinger is jó napot fogott ki, így közelebb már nem kerültek.

Az utolsó öt percre háromgólos előnnyel (23-20) és emberhátránnyal fordult a bajnokcsapat, ráadásul a kiállított Pigniczki piros lapja miatt már csak a nézőtérről figyelhette a társakat. Például azt, hogy Szrnka remek átlövősből, hátrányból is növelte az előnyt, majd Pálffy ejtett a hosszú sarokba. Kiss Szilárd 2 perc 4 másodperccel a vége előtt még időt kért, de már csupán a különbség volt kérdéses.

Miután a mezőny legeredményesebbje, a tízgólos Ferling, majd Pálffy is betalált, kialakult a 28-22-es végeredmény. A csoport másik találkozóján Valenciában a dán GOG Gudme, köszönhetően Assink és Rykke Hörlykke 7-7 góljának 30-28-ra verte a spanyol Milar L'Elianát.

Nőikézilabda-Bajnokok Ligája, B csoport, 2. forduló:
Dunaferr - Buducnost Podgorica (jugoszláv) 28-22 (14-11)
gól:

A B csoport állása: 1. Dunaferr 4 pont, 2. Gudme 2, 3. Podgorica 2, 4. Valencia 0

Nehéz feladat várt az EHF-kupa harmadik fordulójában a Győri Graboplast ETO-ra is, amely a dán Fox Team Nord Frederikshavn együttesét fogadta. Egy hete a győri lányok 24-20-ra kikaptak a skandináv országban, de ahogy Vura József fogalmazott, az ellenfelet látva elméletileg idegenben is győzelmi esélyekkel léptek pályára tanítványai. Hogy ezt nem sikerült realizálni, az már más kérdés, lényeg, hogy Győrött csak egy csapat volt a pályán. A találkozóra - mondani sem kell - telt ház, mintegy 2500 néző volt kíváncsi, még a helyi futballklub játékosai is kivonultak Baumgartner Attila vezetésével. A csapatban, átigazolása óta először, szerepet kapott Vérten Orsolya is. Nagy kapkodással kezdődött a találkozó, Vérten és Nitescu kapufái után a román légiós csupán a harmadik percben szerezte meg a vezetést büntetőből. A félidő közepén Mehlmann találatával beállt a "meccsnull" (9-5), egy perccel később Nitescu újabb hetese révén már a Győrnél volt az összetett előny. A félidő végén Lovász remek egyéni akcióval 17-10-re módosította az állást.

A második játékrészt szenzációsan kezdte a magyar együttes. Pillanatok alatt három gólt rámoltak be a Fredrikshavn kapujába (20-10). Ettől kezdve igazándiból már csupán a győzelem nagysága volt kérdéses, noha azért történtek érdekes dolgok a pályán is. Például Görbicz és Hardstadt "matekozása" előbb páros kiállítást eredményezett, majd amikor visszatértek, tíz másodperccel később ismét "kéz a kézben" távozhattak. A párharcot végül a magyar irányító nyerte, vetélytársát ugyanis harmadszorra piros lappal jutalmazták az osztrák játékvezetők. Persze a Lajko, Seidler kettős sem állt a helyzet magaslatán, egy alkalommal például rossz játékost állítottak ki.

Apropó, Görbicz! A győriek szemtelenül fiatal irányítója olyan játékkal rukkolt ki, amilyet magyar pályán ritkán látni. Teljesítményét, fineszes megoldásait, közbelövéseit, ritmusváltásai látva az embernek óhatatlanul is eszébe jut: mi lett volna, ha egy fele ilyen formában kézilabdázó, improvizatív játékosa van a világbajnokságon a magyar válogatottnak?!

26-15-nél újabb "fordulópont" érkezett el: Vérten első győri gólját szerezte, amelyet még kettővel megtoldott a későbbiekben. "Ne ölelkezzünk, még nincs vége" - harsant fel Vura mester, de innentől kezdve már nem volt pardon. A Győr megérdemelten nyert 34-22-re és jutott be a legjobb 16 közé.

Vura József edző: "Az utolsó percig izgultam, tartottam egy esetleges dán fellángolástól. Jól védekeztünk, Sirina remekül védett, örülök a továbbjutásnak."

Görbicz Anita: "A mérkőzés végére teljesen elfáradtam. A lerohanások, amelyek Dániában nem sikerültek, most bejöttek, jól játszottunk."

Női EHF-kupa, a 16 közé jutásért, visszavágó:
Győri ETO - Frederikshavn (dán) 34-22 (17-10)
gól:
Nitescu 9, Görbicz 7, Lovász 6, Mehlmann 5, Vérten 3, Kulcsár 2, Moszkovaja, Jókai 1-1, illetve Kristensen 8, Nagy 4, M. Nielsen 3, B. Nielsen, Harstad, Hrckova 2-2, Olsson 1
Továbbjutott: a Győr, 54-46-os összesítéssel

Korábban:

Pincési László