Vágólapra másolva!
GYSEV-PVSK nőikosárlabda-mérkőzés még sohasem ért véget a lefújással. A honi sportélet egyik legnagyobb rivalizálásában szinte mindig van utóélete a rangadónak. A hétfői, 59-51-es hazai győzelemmel végződött soproni derbi sem kivétel e tekintetben, s ezúttal nem elsősorban arra gondolunk, hogy a végső dudaszó után egy s más berepült a játéktérre, s nem is arra, hogy a szokásoknak megfelelően a két szurkolótábor még hosszú percekig ócsárolta egymást. Az indulatok ugyanis magukkal ragadták a PVSK edzőjét, Rátgéber Lászlót is, aki a mérkőzés hevében több szemtanú szerint fenékbe billentette az egyik játékvezetőt.

Az ominózus esemény hat másodperccel a befejezés előtt történt. Az egyik néző a következőképpen emlékezett vissza az esetre: "A Pécs kispadja előtt oldalbedobáshoz készülődött a vendégcsapat, Missura Gábor játékvezető két felemelt karjával jelezte, hogy elindulhat az óra. Rátgéber László, a Pécs edzője szorosan mögötte állt, és felhevült arccal folyamatosan nyomta neki a szöveget. Aztán hirtelen megemelte a térdét, és - hogy is mondjam - fenékbe billentette a játékvezetőt. Missura villámgyorsan megfordult, mint akit darázs csípett meg, de addigra Füzy Ákos másodedző elrángatta onnan Rátgébert, így a bíró senkit sem látott maga mögött."

A Duna Televízió egyenes adásában az eset nem volt látható, a többi kamera által felvett képet pedig nem rögzítették szalagra, kizárólag azt, ami adásba ment - tudtuk meg Schulek Csabától, a sportosztály vezetőjétől. Utóbb azonban kiderült: a Soproni Városi Televízió félreérthetetlenül rögzítette a jelenetet.

Benczúr Lajos, a mérkőzés egyik ellenőre szintén látott valamit: "Nem odaillő jelenet volt, az biztos, de a pillanat hevében nem rögzült bennem minden, annyira szokatlannak tűnt. Volt kontaktus a két ember, Missura és Rátgéber között, de hogy fenékbe rúgta-e az edző a bírót, arra nem merem letenni az esküt. Az biztos, hogy az MKOSZ versenybizottságának ülésén napirendre tűzzük az ügyet."

Toók Ferenc volt a meccs szövetségi ellenőre: "Nekem a rendezéssel kapcsolatos esetleges problémákról kellett jelentést írnom, ezért az általam leírtakban nem szerepelt semmi a Rátgéber-Missura konfliktusról. Ennek ellenére láttam, hogy az ominózus esetnél Rátgéber ment Missura után, és amikor mögé ért, a térdével belerúgott a bíró combjába. Hogy mindez szándékos volt-e, azt nem tisztem eldönteni."

Missura Gábor játékvezető véleménye talán a legautentikusabb: "Hat másodperc volt hátra, bedobáshoz készülődött a Pécs, én az oldalvonalnál álltam, amikor valaki vagy valami hátulról meglökött. Szinte ugyanabban a pillanatban hátrafordultam, de már nem állt közvetlenül mögöttem senki. Rátgéber legalább másfél méterre volt tőlem. Szerettem volna megnézni az esetet a Duna Televízió felvételeiről is, de azokat a képeket nem rögzítették. Ennél többet nem tudok mondani."

Aki nyilván mindent pontosan tud, az természetesen maga Rátgéber. Még akkor is, ha igencsak zaklatott állapotban volt a biztos vesztésre álló rangadó utolsó másodperceiben. Az ő mobiltelefonja azonban egész nap ki volt kapcsolva...

Korábban:

A GYSEV nyerte a csúcsrangadót

Ch. Gáll András