Vágólapra másolva!
A NBA vasárnapra rendeltetett két mérkőzésének egyikén - a tavalyi bajnoki döntő visszavágóján - a Philadelphia 76ers legyőzte a Los Angeles Lakers együttesét, s ezzel megkímélte Phil Jacksont, a vendégek edzőjét attól, hogy február 9-én vissza kelljen mennie a First Union Centerbe. Az All-Star mérkőzésen ugyanis Don Nelson, a Dallas veterán mestere dirigálhatja a nyugati szuperválogatottat, mert vereségével a Lakers a Mavericks mögé szorult a kritikus vasárnapi dátumon.

S hogy miért nem a nyugati főcsoport legjobb mérleggel rendelkező csapatának, a Sacramentónak az edzője lett a szerencsés? Azért, mert tavaly ilyenkor is Rick Adelman kormányozta Kobe Bryantékat, s a szabályok értelmében ez kétszer egymás után nem lehetséges. Nyugaton jelenleg a következő a sorrend az élcsoportban: 1. Sacramento Kings 33-10, 2. Dallas Mavericks 32-12, 3. Minnesota Timberwolves 31-12, 4. Los Angeles Lakers 29-12, 5. San Antonio Spurs 29-13. Keleten ugyanakkor a New Jersey Nets (29-14) - s ezzel Byron Scott edző - befutóját senki sem veszélyeztette. Nelson - azaz Nellie, ahogy NBA-szerte ismerik a roppant szimpatikus, mackós külsejű trénert - legutóbb 1992-ben, még a Golden State szakvezetőjeként irányíthatta a nyugati különítményt az All-Star meccsen.

A Lakers philadelphiai vendégszereplésének végkimenetelét alapvetően befolyásolta az a körülmény, hogy előtte szinte egy percet sem tudtak pihenni játékosai, akik öt meccsből álló keleti túrájukat kezdték meg vasárnap. A bajnok ugyanis pénteken késő este a San Antoniót verte a STAPLES Centerben, utána másnap repülőre szállt, hogy a három időzónával keletebbre lévő Philadelphiában játsszon vasárnap délben.

A 93-87-es hazai győzelemmel végződött találkozón Allen Iverson, Derrick Coleman és Dikembe Mutombo kiegyensúlyozott játéka hozta meg a hazai győzelmet. A Lakers 16-1-gyel kezdte a szezont, azóta viszont csupán 13 meccset nyert a lehetséges 24-ből.

A Raptors otthon legyőzte a Magicet, a meccs érdekessége a két egykori klubtárs - és unokatestvér, de az nem egykori...-, Vince Carter és Tracy McGrady párharca volt.

Cartert McGrady fogta, ennek ellenére Vince első hat dobását a helyére küldte, 15 pontot szerzett az első negyedben, és 34-16-os vezetéshez juttatta csapatát. Ettől kezdve a vendégek már csak futottak az eredmény után.

Eredmények:
Philadelphia 76ers - Los Angeles Lakers 93-87
Legjobb dobók:
Iverson 29 (8/8 büntető), Coleman 18 (12 lepattanó), Harpring 14, Mutombo 13 (18 lepattanó), Snow 10 (10 assziszt), ill. Sh. O'Neal 26 (11 lepattanó), Bryant 20, Horry 11, Fox 10

Toronto Raptors - Orlando Magic 106-97
Ld.:
Carter 32, K. Clark 20, A. Davis 17 (10 lepattanó), ill. McGrady 27 (10 lepattanó, 9/9 büntető), Armstrong 20, H. Grant 15, Hudson 13

Korábban: