Vágólapra másolva!
Miután szombaton a BVSC a LEN-kupában biztosította a helyét az elődöntőben, vasárnap az európai kupákban érdekelt három magyar csapatból kettő is győzött: a Vasas a KEK-ben nyert, s jutott tovább, a Honvéd pedig a Bajnokok Ligája egyik csoportját vezeti magabiztos vasárnapi sikere után. Az FTC hazai pályán nem bírt a Partizan Beograddal.

A kezdeti nehézségek után a papírformának megfelelően kiütéses győzelmet aratott a Honvéd vízilabdacsapata a Bajnokok Ligájában a Dinamo Moszkva ellen. A magyar bajnok vezet csoportjában.

Bajnokok Ligája, Piros csoport, 2. forduló:
Honvéd - Dinamo Moszkva (orosz)13-4 (1-2, 3-0, 4-0, 5-2)
Kőér utca, 800 néző
vezette: Margeta (szlovén), Stampalija (horvát)
gól: Biros 5, Kiss, Tóth, 2-2, Gombos, Bereczki, Bárány, Sugár 1-1, illetve Zseljajev 2, Apanaszenko, Szlacickij 1-1

Az első másfél negyed olyan volt a Honvéd számára, mint egy rossz álom. Nem csak 2-1-es vezetést szerzett öt perc alatt a vendégcsapat, hanem a folytatásban három létszámfölényes helyzetből növelhette volna a különbséget, szerencsére kihagyta a kínálkozó lehetőségeit. Ezt követően óriási fordulat történt: a hazai csapat realizálta technikai, taktikai és erőfölényét, s fokozatosan elhúzott. Jellemző, hogy miközben az ellenfél közel tizennyolc percen keresztül képtelen volt újabb találatot elérni, a Honvéd kilenc gólt dobott.

A hajrá már örömvízilabdának számított a vendéglátók szempontjából, ekkor nemcsak eredményesen, hanem jól és időnként látványosan is játszottak Kovács István tanítványai. Végeredményben a papírformának megfelelő győzelmet aratott a Honvéd, s jobb különbségével csoportja élén állva várja a legközelebbi, rangadónak számító meccsét: február 23-án a címvédő Jug ellen lép pályára Dubrovnikban.

További eredmények:
Piros csoport:
VK Becej (jugoszláv) - Jug Dubrovnik (horvát) 6-7 (2-0, 2-2, 1-1, 1-4)

Az állás:
1. Honvéd 4 pont (24-12)
2. Jug Dubrovnik 4 (19-13)
3. Becej 0 (14-18)
4. Dinamo Moszkva 0 (11-25)

Kék csoport:
Olimpiakosz Pireusz (görög) - Olympique Nice (francia) 7-7 (2-1, 1-1, 2-2, 2-3)
Spandau 04 (német) - Posillipo (olasz) 9-16 (3-3, 1-2, 3-6, 2-5)

Az állás:
1. Posillipo 4 pont
2. Pireusz 3
3. Nice 1
4. Spandau 0

A KEK negyeddöntőjének visszavágóján is győzött a német Cannstatt otthonában a Vasas, s ezzel bejutott a legjobb négy közé. Az elődöntőben a görög Vuliagmeni következik.

KEK negyeddöntő, visszavágó:
SV Cannstatt (német) - Vasas 10-11 (3-3, 1-2, 4-5, 2-1)
magyar góldobók:
Madaras 5, Steinmetz Á., Hesz 2-2, Székely, Varga T. 1-1

Eleinte fej-fej mellett haladt a két csapat, egyik küzdőfél sem tudott meggyőző előnyre szert tenni. Aztán, 5-4-et követően, a Vasas alaposan felpörgette a tempót, és 10-5-re alakította az eredményt. Ezzel gyakorlatilag el is dőlt a továbbjutás, miután a magyar kupagyőztes kétgólos előnye (9-7) birtokában érkezett a Stuttgart melletti kisvárosba.

A hajrá ismét kiegyenlített volt, de a végén Somossy József már a cserejátékosainak is lehetőséget biztosított. A Vasas annak ellenére biztosan nyert, hogy a játékvezetők a vendéglátók javára kétszer annyi lehetőséget (emberelőny, négy méteres) biztosítottak.

A találkozó után kisorsolták a KEK elődöntőjének párosítását: a Vasas a görög Vuliagmeni ellen száll vízbe, az első találkozót február 24-én játsszák Budapesten. A másik ágon Jadran Herceg Novi (jugoszláv)-Mladost Zagreb (horvát) összecsapás lesz.

További eredmények:
Jadran Herceg Novi (jugoszláv) - CN Barcelona (spanyol) 9-5 - hosszabbítás után
továbbjutott: a Jadran, 11-9-es összesítéssel

Volgograd (orosz)-Mladost Zagreb (horvát) 5-6
tj: a Mladost 12-11-gyel

Florentia (olasz) - Vuliagmeni (görög) 6-7
tj: a Vuliagmeni kettős győzelemmel

Hazai pályán is vereséget szenvedett az FTC a Partizan Beogradtól a LEN-kupa negyeddöntőjében, s ezzel kiesett. Az elődöntőben a továbbjutó jugoszlávok az olasz Pro Reccóval játszanak, a másik ágon Brescia (olasz)-BVSC összecsapás lesz.

LEN-kupa negyeddöntő, visszavágó:
Ferencváros - Partizan Beograd (jugoszláv) 3-8 (1-3, 0-1, 0-3, 2-1)
Komjádi uszoda, 1000 néző
vezette: Afanaszjev (orosz), Matache (román)
gól: Katonás 2, Nyéki 1, illetve Udivicic 3, Gak 2, Filipovic, Korolija, Popovic 1-1

A látottak alapján kész csoda, hogy az FTC csak egy góllal, 5-4-re kapott ki két héttel ezelőtt a belgrádi, első találkozón. Most, már a második percben jócskán növelte előnyét a Partizan, hamar 2-0-ás vezetésre tett szert. A harmadik perc elején Nyéki még szépített, de utána több mint tizenkilenc perc telt el Fradi-gól nélkül, miközben a jugoszlávok rendre eredményesen fejezték be akcióikat, és a harmadik játékrész végére 7-1-re elhúztak.

Az FTC sorra elhibázta lehetőségeit, emberelőnyből sem tudott a vendégek kapujába találni. Feltűnően gyámoltalan, hitehagyott volt a házigazda együttes. Végeredményben a Partizan rendkívüli könnyedséggel, simán vette a negyeddöntő visszavágóját is, s magabiztosan lépett tovább.

További eredmények:
Primorje Rijeka (horvát) - Pro Recco (olasz) 5-8
továbbjutott: a Pro Recco kettős győzelemmel

Leonessa Brescia (olasz) - CN Catalunya (spanyol) 8-6
tj: a Brescia 13-12-vel

Az elődöntő párosítása:
Brescia (olasz) - BVSC
Pro Recco (olasz) - Partizan Beograd

Korábban: