Vágólapra másolva!
Nem a legjobb előjelekkel készül a két soproni nőikosárlabda-csapat a döntő fontosságú hétközi nemzetközi kupamérkőzésére.

A GYSEV az Euroligában a Fenerbahce otthonában lép pályára. A múlt hét második felében tartott erdei futás során Eördögh Edit szenvedett kisebb bokasérülést, a bedobónő nem is játszott a hét végén a BEAC elleni bajnokin.

A Soproni Postás együttese fennállása legnagyobb nemzetközi sikerét érheti el, ugyanis ha szerdán Sopronban legyőzi a jugoszláv bajnok Hemofarm Vrsec csapatát, akkor a legjobb nyolc közé jut a Ronchetti-kupában. A gárda egyik meghatározó játékosa, Ambrus Erzsébet viszont beteg, ő sem játszott a hétvégi forsdulóban. Az évad során kitűnő formában játszó kosarasnál vakbélgyulladásra utaló tüneteket fedeztek fel.

Farkas Sándor a GYSEV, és Meszlényi Róbert, a Postás szakvezetője egyaránt bízik abban, hogy a sorsdöntő összecsapásokra a sérült, illetve a beteg játékosok harcra készek lesznek, mindkét szakvezető szeretné a legerősebb összeállításban pályára küldeni együttesét.

A hazai kosárlabdaszövetség versenybizottsága elkészítette a női Magyar Kupa négyes döntőjének programját. Eszerint az elődöntőben elkerülte egymást a két Euroligás csapat, a PVSK és a GYSEV-Ringa. A sorozat záró tornáját Pécsen, a Lauber Dezső sportcsarnokban rendezik március 13-án és 14-én. Először Szekszárd - GYSEV-Ringa, illetve Diósgyőr - PVSK mérkőzésekre kerül sor, majd másnap 15.30-kor a két vesztes, 18 órakor a két győztes találkozik egymással. Tavaly Sopronban a pécsi együttes nyert.

Korábban: