Vágólapra másolva!
Nagy siker előtt áll a magyar férfikézilabda. A Fotex hazai pályán ötgólos előnnyel fogadja a spanyol Leónt a Bajnokok Ligája negyeddöntőjében, míg a KEK-negyeddöntő visszavágóján a Dunaferr tízgólos győzelemmel utazik Portóba.

Nagy meglepetést okozott a hazai kézilabda híveinek a Fotex-Veszprém férfikézilabda-együttese, amikor a Bajnokok Ligája-negyeddöntő első mérkőzésén 27-22-re győzött Spanyolországban. A visszavágót vasárnap 16 órakor Veszprémben rendezik, a találkozót két dán játékvezető, La Cour Bruun és Nielsen vezeti majd.

Miután a veszprémi gárda még soha nem jutott BL-elődöntőbe, a szurkolók és Zdravko Zovko vezetőedző is továbbjutást vár. "Mindenképpen győznünk kell, mert csodálatos közönségünknek tartozunk azzal, hogy a kinti bravúr után itthon is két vállra fektessük a spanyolokat" - nyilatkozta a horvát szakvezető a csapat honlapján. Zovko már értesült a León legutóbbi bajnoki eredményéről is, a bajnokcsapat 30-22-re győzött idegenben a BM Granollers otthonában. Tette mindezt úgy, hogy Bartók Csabát és Inaki Ordonezt pihentette a szakvezetés. A León a Kasper, Juanín, Denis, Marne, Belaustegui, Entrerríos, Colón kezdőcsapattal állt fel, a legeredményesebb játékos a nyolcgólos Belaustegui volt, míg Colón hatszor, Juanín és Entrerríos 4-4 alkalommal vette be az ellenfél kapuját. A Fotexben Carlos Perez már edzett, de várhatóan nem jut szóhoz a visszavágón, míg Csoknyai védőjátékára sérülése ellenére is szükség van.

Kemény mérkőzés vár a Dunaferr férficsapatára Portugáliában, ahol a bajnok FC Porto ellen kell helytállnia. A vasárnapi mérkőzés 17 órakor kezdődik, a két játékvezető, Lemme és Ullrich Németországból érkezik. A portugálok világhírű szakvezetője, Branislav Pokrajac tavaly még a jugoszláv válogatottat irányította, s vezette világbajnoki bronzéremig. A sok csatát megélt szakember a dunaújvárosi vereséget azzal magyarázta, hogy a svédországi Európa-bajnokság miatt csapatával alig tudott felkészülni.

"Miközben teljesítettük a portugál válogatott minden kívánságát, én csak öt játékossal tudtam együtt dolgozni" - nyilatkozta az edző a portugál sportnapilapnak, az O'Jogónak. "Aztán amikor visszatértek Svédországból, Carlos Resende, Eduardo Filipe, Carlos Matos vagy Vladimir Petric egytől egyig fáradtak voltak. Nem akarok mentegetőzni a magyarországi súlyos vereség miatt, tény, hogy rettentő rosszul játszottunk. De tudomásul kell venni, amit már korábban is mondtam, legalább két hét kellett volna a tisztességes kupafelkészülésre."

A 25-15-ös vereség ellenére Nélson Almeida klubigazgató bízik a csodában. "Nehéz helyzetben vagyunk, a legpontosabban úgy lehetne ezt kifejezni, lehetetlen a feladat. De ha arra gondolok, tavaly 11 góllal nyertünk a spanyol Valladolid ellen, majd idegenben 12-vel kikaptunk és kiestünk, akkor van észszerű magyarázat a bizakodásomra. Ha a kulcsjátékosok, Dedu, Carlos Resende vagy Rui Rocha jó napot fog ki, akkor képesek lehetünk a csodára."

A Dunaferr vezetői is tudják, a csapat képes furcsa teljesítményre - gondoljunk csak a bajnokságban bekövetkezett pécsi vereségre. Ám Imre Vilmos vezetőedző kijelentette, nem téveszti meg az együttest a jelentős előny, és biztos abban, a vasárnapi első félidőben a portugálok mindent elkövetnek a hátrány csökkentése érdekében. A magyar csapat számára jó hír lehet, hogy a Porto idei két kupamérkőzésén, hazai pályán is alig-alig tudott győzni: az izlandi Kopavogs Handknattleiksfelagot kettő, a német Bad Schwartau Lübecket négy góllal verte csupán. Sőt, a nívósnak egyáltalán nem nevezhető bajnokságban is mindössze egy alkalommal tudott tíz góllal idegenben győzni: még a 12. fordulóban a harmatgyenge Ginásio do Sul otthonában (31-21).

Az előjelek tehát biztatóak.

Pincési László